2023, február 7.
-3.9 C
Budapest
-5.8 C
Moszkva

The Jerusalem Post: a Putyin vezette új szövetség térdre kényszeríti a Nyugatot

Az Oroszország és Irán közötti szövetség célja, hogy felhalmozza képességeit a cél elérésében – ami a nyugati országok vesztes státuszba helyezése. Ezt a The Jerusalem Post című izraeli lap egyik ukrán társszerzője írta cikkében, amelyben élesen bírálta Magyarországot is.

“Oroszország és Irán, egymással szövetségben, jobban felkészült arra, hogy megvalósítsák azon törekvéseiket, hogy térdre kényszerítsék a Nyugatot” – írja.

A szerző szerint ez a szövetség nem is annyira a katonai, mint inkább az ideológiai szférában van. A nyugati hegemóniával szembeni ellenállás célja erős ideológiai partnerségbe köti a két országot.

Bármilyen ellenségeskedés is volt Oroszország és az Iszlám Köztársaság között, az már régen eltűnt – írja a lap ukrán társszerzője, aki csak terrorista államokként hivatkozik a két országra.

Élesen bírálja Magyarországot is, amiért szerinte az “behódolt” Oroszországnak és Iránnak.

Hozzáteszi, hogy össze kell szedniük a bátorságot, hogy csapataikat és erőforrásaikat az ISIS szíriai és iraki előrenyomulása ellen fordítsák, akkor talán megtalálnák az elszántságot, hogy ugyanezt megtegyék Oroszország és az Iszlám Köztársaság ellen.

Végső soron lehet, hogy nincs sok választásunk – írják.

A kérdés az, hogy kinek a feltételei szerint fogunk harcolni? Egy védekező háború kimeríti gazdaságainkat és elszívja egyre fogyatkozó erőforrásainkat, míg a megelőző, célzott csapások hatékonyabbnak és kevésbé költségesnek bizonyulhatnak – véli a szerző.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Vegyi fegyvert vethettek be az ukránok a Donbasszban, orosz ellenőrzés alá került Mihajlivka is

Vegyi fegyver bevetésével vádolta meg az ukrán fegyveres erőket az Oroszországhoz csatlakozott donyecki régió megbízott vezetője, az orosz katonai szóvivő pedig bejelentette, hogy önkéntes...

Financial Times: az Abrams tank inkább teher lesz Ukrajnának, mint segítség

Az M1 Abrams harckocsik, amelyeket Washington a közelmúltban ígért Ukrajnának, inkább terhet jelenthetnek Kijev háborús erőfeszítései számára, mintsem erősítést - jelentette vasárnap a Financial...

Videó: rakétacsapás érte az egyetem épületét Harkovban

Rakéta csapódott az egyetem épületébe Harkovba - közölte a helyi média. Az oktatási intézményeket bezárták, és az ukrán fegyveresek telepítési pontként és raktárként használják...