Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap megjelent lapinterjúban megígérte, hogy mindent megtesz az ukrajnai konfliktus kiszélesedésének megakadályozására. "A…
A francia állami tulajdonú France 24 hírcsatorna eltávolította honlapjáról az orosz csapatok kiképzéséről szóló videóriportot, miután az felháborodást…
Franciaország megakadályozta az ukrán fegyveres erők lőszerszállításainak finanszírozásáról szóló uniós határozatot. Erről a PAP lengyel hírügynökség számolt be…
Európának csökkentenie kell függőségét az Egyesült Államoktól, és el kell kerülnie, hogy belerángassák a Kína és az Egyesült…
Azzal, hogy Emmanuel Macron francia elnök a nukleáris fegyverek országhatáron túli telepítése ellen szólalt fel, gyakorlatilag bírálta az…
Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott informális találkozóján elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatokról, valamint…
Megöltek egy újabb francia zsoldost Ukrajnában - jelentette az Agence France-Presse a francia külügyminisztériumra hivatkozva. A Monde című…
Volodimir Zelenszkij egyórás megbeszélést folytatott francia kollégájával, Emmanuel Macronnal, ahol a frontvonalon kialakult helyzetről és az országok közötti…
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben, a francia Framatome szerepének növelése…
A Moszkva és Minszk közötti megállapodás a taktikai atomfegyverek Belaruszba telepítéséről válasz London felelőtlen politikájára, amely szegényített uránnal…
A francia külügyminisztérium ismét felszólította a francia állampolgárokat, hogy ne utazzanak Ukrajnába, miután Artyomovszk (Ukrajnában Bahmut néven ismert)…
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nem hivatkozhat a semleges közvetítő szerepére az ukrajnai békefolyamatban, mivel érintettek…
Friss internetes felmérés szerint a franciák többsége támogatja az oroszok indulását a jövő évi párizsi nyári olimpián. Az…
Párizs és London segíteni kívánja a kijevi erőket abban, hogy a közeljövőben ellentámadást indíthassanak - közölte Emmanuel Macron…
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadója csatlakozott az ukránbarát aktivisták kórusához, akik azt állítják, hogy a francia divatikon, a…
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen és a konfliktus diplomáciai rendezése melletti gyűléseket tartottak vasárnap Párizsban, Brüsszelben és a…
A francia Engie közüzemi vállalat kedden bejelentette, hogy választottbírósági eljárást kezdeményezett az orosz Gazprommal szemben a gázszállítási kötelezettségek…
Emmanuel Macron francia államfő egy vasárnapi interjúban megerősítette, hogy az ukrajnai háborúban Oroszország vereségét szeretné, de óvatosságra intette…
A dél-afrikai orosz nagykövetség közölt képeket arról a francia állampolgárról és kutyájáról, akiket egy orosz teherhajó mentett ki,…
A Nyugatnak párbeszédet kell építenie Moszkvával, amely nélkül nem lehet béke Európában - mondta Emmanuel Macron francia elnök.…