Emmanuel Macron francia elnök egy vasárnap megjelent lapinterjúban megígérte, hogy mindent megtesz az ukrajnai konfliktus kiszélesedésének megakadályozására.
„A mi feladatunk az, hogy minden erőnkkel segítsünk Ukrajnának túlélni, megakadályozni, hogy Oroszország győzzön, megakadályozni, hogy ez a konfliktus kiszélesedjen… Mindent megteszünk azért, hogy ez a háború ne szélesedjen ki” – mondta Macron a Parisien című lapnak.
Korábban a Bloomberg hírügynökség saját forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Macron Kínához akar fordulni egy olyan tervvel, amely szerinte tárgyalásokhoz vezethet Oroszország és Ukrajna között.
Megjegyzik, hogy Macron utasította diplomáciai tanácsadóját, Emmanuel Bonnt, hogy a Kínai Kommunista Párt külpolitikáért felelős államtanácsosával, Vang Jivel együttműködve teremtsen alapot a tárgyalásokhoz.
Moszkva többször jelezte, hogy kész a tárgyalásokra, de Kijev törvényileg tiltja meg azokat. Volodimir Zelenszkij korábban a G20-ak találkozóján azt mondta, hogy „nem lesz Minszk-3”. Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár a RIA Novosztyinak azt mondta, hogy ezek a szavak „abszolút megerősítik” Kijev tárgyalási hajlandóságot elutasító álláspontját.
A Nyugat folyamatosan tárgyalásra szólítja fel Oroszországot, amire Moszkva hajlandóságot mutat, ugyanakkor a Nyugat figyelmen kívül hagyja, hogy Kijev folyamatosan elutasítja a tárgyalásokat. Oroszország állandó ENSZ-képviselője, Vaszilij Nebenzia a RIA Novosztyinak adott interjújában azt mondta, hogy Moszkva kész megfontolni Kijev megoldási javaslatait, figyelembe véve az orosz javaslatokat és a „helyszíni” helyzetet, de az ukrán rezsim ebben nem érdekelt.
Oroszország 2022. február 24-én indított katonai műveletet Ukrajnában. Vlagyimir Putyin orosz elnök annak céljaként azt jelölte meg, hogy „meg kell védeni azokat az embereket, akiket a kijevi rezsim nyolc éven át bántalmazott, népirtásnak tett ki”. Ennek érdekében – mint mondta – tervezik „Ukrajna demilitarizálását és denácifikálását”, valamint a Donbasszban a „civilek elleni véres bűncselekményekért” felelős háborús bűnösök bíróság elé állítását.