2022, augusztus 13.
19.9 C
Budapest
14.6 C
Moszkva
Array

Szupernehéz űr-rakétát építenek az amerikaiak és az oroszok is

Az orosz elnök előzetes jóváhagyását adta a szupernehéz hordozórakéták gyártására vonatkozó tervekre – jelentette be kedden Dmitrij Rogozin, az űrkutatásért és űriparért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes.

A politikus hangsúlyozta, hogy elnöki szinten most először hangzottak el az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz elképzelései a szupernehéz rakéta építéséről. Korábban erről csak szóbeszéd szintjén lehetett hallani – mondta.

Az orosz tervek szerint az Angara hordozórakéta könnyű, középső és nehéz változata után egy teljesen új rakétatípus építésébe fognak. Ennek hordképessége első ütemben 70-80 tonna lesz, és elérheti a 120-150 tonnát is – mondta Rogozin, és hozzátette, hogy a szupernehéz rakéták gyártása 2020 után valósulhat meg.

Az amerikai űrhivatal, a NASA a múlt héten jelentette be, hogy szupernehéz rakéta építésébe kezd, amelynek tesztelése legkorábban 2018 végén lesz. Ennek első változata 77 tonna hasznos terhet szállíthatna. A Space Launch System (SLS) nevű rakétájával várhatóan 2025-ben ember indulhat a Marsra, és ezt a rakétát használnák a sokat vitatott aszteroidabefogó küldetéshez is.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...