2022, november 29.
1.1 C
Budapest
-5.8 C
Moszkva

Szlovénia USA támogatásért cserébe jugoszláv gyártmányú harcjárműveket ad Ukrajnának

Szlovénia 35 jugoszláv gyártmányú BVP M80A gyalogsági harcjárművet küldött Ukrajnának, és ezek Lengyelországon keresztül már valószínűleg megérkeztek Nyugat-Ukrajnába – közölte a 24ur.com című szlovén hírportál kedden.

Cserébe Szlovénia támogatást kap az Egyesült Államoktól saját hadseregének felszerelésére. A portál úgy tudja: az amerikai hozzájárulás nagyobb összegű lesz, mint az Ukrajnának küldött felszerelés értéke.

A BVP M80 lánctalpasokat az 1980-as évektől az 1990-es évekig gyártották Jugoszláviában. A járműveket sokáig a délnyugat-szlovéniai Pivka városának külterületén tartották és több hétbe telt, mire előkészítették őket a használatra. A harckocsik háromfős legénység számára készültek. Felszerelték őket egy 20 milliméteres gépágyúval, egy géppuskával és egy Maljutka páncéltörő rakétavetővel.

Marjan Sarec szlovén védelmi miniszter a múlt héten a NATO-tagországok védelmi miniszteri értekezletén elmondta: Szlovénia továbbra is segíteni akar Ukrajnának.

Megjegyezte, hogy az ország már eddig is számos humanitárius és katonai adományt küldött a kelet-európai országnak.

Ugyanakkor hozzátette: kimerítették a katonai “arzenáljukat”, amelyből a továbbiakban kínálni tudnának. A jövőben Ljubljana Ukrajna aknamentesítését tudja segíteni, és kiképzést kínálhat az ukrán erőknek Szlovéniában – mondta.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés -

UKRÁN VÁLSÁG

A Kreml cáfolja az ukrán állításokat arról, hogy az orosz erők elhagyják a zaporozsjei atomerőművet

Nem igaz, hogy az orosz erők a zaporozsjei atomerőmű elhagyására készülnek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn. Peszkov az ukrán Enerhoatom...

Klicsko Kijev részleges evakuálására figyelmeztet

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko figyelmeztetett, hogy az ukrán főváros részleges kiürítésére kerülhet sor, mivel a hatóságok arra számítanak, hogy a jövő évben is lesznek...

A Boeing olcsó precíziós bombákat gyártana Ukrajnának

A Pentagon állítólag fontolgatja a Boeing ajánlatát, hogy a meglévő amerikai minták felhasználásával olcsó precíziós bombákat gyártana tömegesen Ukrajna számára, mivel Washington és szövetségesei...