2023, december 6.
0.8 C
Budapest
-13.1 C
Moszkva

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között.

Hangsúlyozta, a járatnyitás is azt példázza, hogy a gazdaság privát szereplői és a kormányzat tud hatékonyan együttműködni.

Kiemelte, hogy moszkvai járatukat 2013-ban indították, 3,5 év alatt 440 ezer utast szállítottak. A Wizz Air Budapestről 69 útvonalat kínál hálózatán – ismertette Váradi József.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte, a lehető legjobbkor jött a járatnyitás gazdasági, kereskedelmi és turisztikai szempontból is. Szentpétervár fontos gazdasági és kereskedelmi központ, fejlett térség, és az orosz kiutazó turizmus fontos városa.

Kiemelte még, hogy miközben politikai szinten az orosz embargó mellett érvelnek, a nyugati társaságok folyamatosan kötik a megállapodásokat az orosz gazdasági társaságokkal.

A szankciók az exportot és a turizmust is visszavetették, de Szijjártó Péter elmondása szerint idén az első két hónapban már 25 százalékkal bővült az Oroszországba irányuló export az egy évvel korábbihoz képest és a turizmusban is megállt a csökkenés.

A Wizz Air 2016-ban 23 millió utast szállított teljes hálózatán, és ebben az évben az első négy hónapban 24 százalékos forgalombővülést regisztrált. A társaság 81 gépes flottájával 500 útvonalon 42 ország 141 célállomására közlekedik. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Jermak: a folyamatos amerikai támogatás nélkül elveszíthetjük a háborút

Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról - jelentette ki az ukrán...

Politico: néhány EU-tagállam ellenzi az orosz vagyon nyereségének átadását Ukrajnának

Néhány uniós ország ellenezte Spanyolország azon javaslatát, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna megsegítésére fordítsák - írja a Politico című lap, uniós...

Politico: az Európai Tanács vezetője megszakította kínai útját az Ukrajnáról kialakult vita miatt

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tervezettnél hamarabb tér vissza Kínából, hogy megmentse Ukrajna uniós tagságra irányuló pályázatát - jelentette kedden a Politico...
spot_img

Videó