2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva
Array

Súlyos közúti baleset Oroszországban, gyerekek haltak meg

Legkevesebb tíz gyerek és két felnőtt életét vesztette, amikor egy autóbusz egy kamionnal és két személygépkocsival ütközött össze vasárnap a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben.

A tragikus baleset a Hanti-Manszijszk és Tyumeny közötti autópályán történt. Az autóbusz Hanti-Manszijszkból – egy Hanti-Manszijszkban rendezett sportakrobatika-versenyről visszatérő – gyerekcsapatot szállított Nyeftyejuganszkba. A buszban összesen harmincketten ültek, huszonkilenc gyermek és három felnőtt.

Az első rendőrségi jelentések szerint a szerencsétlenségben több tényező játszott közre, egyebek között a rendkívüli – fagypont alatti 17 Celsius fokos – hideg, akárcsak a rossz látási viszonyok. A helyszínelők rekonstruálták az eseményt, a délutáni órákban annyit lehetett tudni, hogy a jeges, csúszós úton a járművek vezetői nehezen tudták tartani az irányt, s az ütközés során a kamion éppen középen ütődött az emiatt két részre tört autóbusznak. A rendőrség valószínűnek tartja, hogy a buszvezető volt a hibás.

A hatóságok megerősítették, hogy legalább tizenkét ember, köztük tíz gyermek vesztette életét. A halálos áldozatokon felül mintegy huszonegyen szenvedtek olyan sérüléseket, hogy kórházba kellett szállítani őket. A TASZSZ úgy értesült, hogy két tizenéves állapota válságos, tizennyolcé pedig súlyos. Az életüket vesztett gyerekek 12-14 évesek voltak. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó