Semmitől nem riadnak vissza. Akár ilyen “Majdan” is csinálnának Budapesten, csak a hatalom számít nekik minden áron. Soros és érdekszövetségesei, bár világszerte, leginkább a szélsőbaloldali antifa csoportokat használják fel, de az Ukrán események megmutatták, szélsőjobboldali csoportokat is képesek felhasználni, ha épp ez szolgálja az érdeküket.
Ne felejtsük el a Majdan figyelmeztetését, hogy Budapesten is bármikor megtennék, ha rajtuk múlna.
Csikós Sándor tudósítása:
Április második felében – LEGELSŐ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRKÉNT (a Donbasszban, a Donbassz népének oldalán harcoló magyar önkénteseket nem számítva) – Donyeckben jártam. Születésnapján fölkerestük Deme Lajos, magyar önkéntest, aki harckocsizóként szolgál a déli fronton lévő Telmanovónál. Fogadott Darja Morozova, a Donyecki Népköztársaság ombudsmanja is.
Már a legelejétől fogva arról győződtem meg: A NYUGATI (közöttük a magyar) TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS SZEMENSZEDETT MÓDON HAZUDIK AZ OTTANI TÖRTÉNÉSEKRŐL De oly mértékben, és olyan huzamosan, hogy, szerintem, ilyen még nem volt a világtörténelemben. Elhallgatják, hogy három hónapi véres, erőszakos zavargások eredményeként, 2014. február 22-én fasiszta puccs történt Ukrajnában, és egy törvénytelen, haza- és nemzetáruló junta ragadta kezébe a hatalmat.
Elhallgatják, hogy az Egyesült Államok 5 milliárd dollárral támogatta (és még ki tudja, valójában mennyivel; hogy a “mi” Soros György bácsikánk szintén vastagon benne volt – pénzzel, általa irányított NGO-kal – a törvényes ukrán államfő megbuktatásában. Ahogy tette azt később Macedóniában, és próbálja tenni most Magyarországon is, a Nyugatnál kegyvesztetté vált Orbán esetében is.
Elhallgatták, hogy a “békés tüntetők” kezétől (akik tobzódását egyetlen civilizáltnak mondott, nyugati állam sem tűrte volna el, nemhogy három hónapig, de 3 napig sem) a készenléti rendőrség és a karhatalom 107 harcosa lelte halálát a három hónap alatt. Hazudtak a Krescsatikon, Kijev főutcáján 2014. február 20-án végrehajtott véres provokációról (Nyugaton már többé-kevésbé elismerték, a magyar sajtó azonban még nem, hogy a háztetőkről, ablakokból a nyugati titkosszolgálatok zsoldosai lőttek, száz halálos áldozatot szedve békés járókelők, a rendfenntartó erők, illetve “a békés tüntetők” soraiból.) A provokáció elérte célját: a fővárosban támadt gyilkos pogromhangulat miatt a törvényes államfő menekülni volt kénytelen – előbb a városból, majd az országból is.
Hazudtak az oroszok lakta területek kiválásának okairól ,orosz agresszióról beszéltek mind Krím, mind a Donbassz vonatkozásában.
Eltagadták az orosz lakosság elleni életveszélyes fenyegetések áradatát, mindjárt a puccs győzelme után.
Nem értesültünk a Korszuny Sevcsenkónál 2014. február 20-án történt véres tragédiáról amikor fölfegyverzett fasiszta suhancok föltartóztatták a Kijevben járt krími tüntetők autóbusz-konvoját, az utasokat bántalmazták, megalázták, benzinnek leöntötték és csak azért nem gyújtották meg, mert egy odaérkező másik csapat ebben megakadályozta őket. Hét embert pisztolylövésekkel megöltek.
Nem számoltak be arról, hogy az állítólag az oroszok által annektált Krímben népmozgalom indult a junta ellen. Nem számoltak be arról, hogy a Krímben is, a Donbasszban is az emberek eredetileg csak az Ukrajna föderatív átalakításáról szóló népszavazás kiírását követelték – ám a kijevi náci junta hallani sem akart a minszki megállapodásokból eredő kötelességei dacára bármiféle föderatív átalakításról, autonómiáról.
Nem tudósítottak a Szimferopolban, az autonóm parlament épülete előtti véres tömegverekedésről, hogy a parlament az immár az Oroszországgal való újraegyesülésről kiírandó népszavazásról tárgyalt, amikor szélsőséges ukrán és krími tatár nacionalisták megostromolták. Szimferopoliak százai, saját testükkel próbálták védeni a parlament épületét. Vesztésre álltak.
