2023, szeptember 28.
21.2 C
Budapest
15.1 C
Moszkva

Lavrov: Moszkva kész újabb katonai bázist létesíteni Kirgizisztánban

Oroszország kész megvitatni Kirgizisztánnal, hogy egy második katonai bázist létesítsen a területén – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Biskekben, ahol Vlagyimir Putyin hivatalos látogatását készíti elő.

Lavrov szerint a katonai támaszpont létrehozását nem Moszkva kezdeményezte. Az elképzelés először pénteken kapott nyilvánosságot abban a nyilatkozatban, amelyet Alikbek Dzseksenkulov moszkvai kirgiz nagykövet adott a TASZSZ hírügynökségnek.

A diplomata az Afganisztánból kiinduló terrorveszélyre hivatkozva úgy vélekedett, hogy az észak-kirgizisztáni Kantban található légi támaszpont mellett indokolt lenne orosz bázist létrehozni az ország déli részén is.

Az orosz külügyminiszter a kirgiz-orosz szlavisztikai egyetemen nyilatkozva kijelentette, hogy noha az Iszlám Állam terrorszervezet gerincét már megtörték, az ellene folytatott harc nem zárult le.

Rámutatott, hogy meg kell akadályozni a terroristák szétszórt egységeinek újraegyesítését, és meg kell semmisíteni őket. Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök arról biztosította Lavrovot: Biskek arra törekszik, hogy az orosz a nemzetek közötti kommunikáció nyelvévé és államnyelvé váljon.

Világpolitikai témákról szólva Lavrov úgy vélekedett, hogy a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés (INF) felfüggesztése nem jelenti az, hogy hidegháború lenne.

“Nem gondolom, hogy hidegháború kialakulásáról lenne szó. Új korszak köszöntött be, amelynek az a jellemzője, hogy az Egyesült Államok a fegyverzetellenőrzés teljes rendszerének lerombolására vette az irányt. Ez szomorú” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök nem zárta ki az amerikai katonai beavatkozás lehetőségét Venezuelában, azt mondta, hogy ez a szándék “aláássa a nemzetközi jog alapjait”. Közölte, hogy Moszkva támogatja az összes venezuelai politikai erő bevonásával folytatandó konferenciát, amelyet csütörtökön rendeznek Montevideóban Uruguay és Mexikó kezdeményezésére.

Elmondta, hogy Oroszország szorgalmazza a közeledést az Eurázsiai Gazdasági Bizottság és az Európai Bizottság, a Független Államok Közössége (FÁK) és az Európai Unió, valamint a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete és a NATO között, de azt tapasztalja, hogy a Nyugat nem kíván vele az egyenlőség elve alapján tárgyalni.

“Nyugodtan viszonyulunk ehhez. A gőg és a fölényérzet még soha senkit nem tüntetett fel jobb színben. Eljön az idő, amikor minden a helyére kerül” – fogalmazott Szergej Lavrov.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Előretört az orosz hadsereg a dél-donyecki frontszakaszon

Kedvezőbb hadállásokat foglaltak el az orosz erők az ukrajnai front dél-donyecki szakaszán, miközben a Zaporozsje megyei Prijutne településnél két ukrán támadást visszavertek - közölte...

NYT: az akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Ukrajna számára

Ukrajna akadozó ellentámadása komoly veszélyt jelent Kijev számára, mivel a harctéren a haladás hiánya a nyugati támogatás csökkenéséhez vezethet - jelentette csütörtökön a New...

Izvesztyija: Oroszország felmenti a jövedelemadó fizetése alól a hadműveletben résztvevő önkénteseket

Az orosz parlament alsóháza a jövő hónapban olyan törvényt fogadhat el, amely mentesítené az Ukrajnában harcoló önkénteseket a jövedelemadó alól - jelentette az Izvesztyija...
spot_img

Videó