Több mint tíz évig tartó fejlesztést követően kedden először tesztelte új generációs Angara-A5 hordozórakétáját az űrkutatás terén nagyhatalomnak számító Oroszország. Az ország északnyugati részén lévő Pleszeck katonai űrrepülőtéren megkezdett rakétateszt nagyon fontos esemény az orosz népnek – hangoztatta kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök. „Ezzel megszilárdítjuk országunk biztonságát” – tette hozzá az államfő, aki videokapcsolaton keresztül követte figyelemmel a rakétaindítást.
A különösen súlyos rakomány hordozására alkalmas rakétával kutató- és katonai műholdakat egyaránt útnak indíthatnak a világűr bármelyik részébe – idézte Putyint az Interfax orosz hírügynökség. Korábban, július 9-én sikeresen tesztelték egyik könnyebb változatát.
Az egy szibériai folyóról elnevezett rakéta a jövőben a Proton és a Rokot típusúakat válthatja le. Az Angara az első olyan hordozórakéta, amelyet a Szovjetunió 1991-es felbomlását követően Oroszország teljes egészében a szovjet utódállamok vagy más külföldi országok közreműködése nélkül épített meg. A rakéta a hivatalos adatok szerint legalább 3,5 milliárd euróba került.
http://news.xinhuanet.com/english/sci/2014-12/23/c_133874205.htm
http://english.pravda.ru/russia/economics/23-12-2014/129367-angara_rocket-0/
http://www.cbc.ca/news/technology/russia-successfully-tests-new-heavy-load-space-rocket-1.2882827
http://hu.euronews.com/2014/12/23/atment-a-teszten-az-angara-a5/