Moszkva és Minszk tíz napon belül rendezi az olaj- és gázellátási szférában felmerült vitás kérdéseket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután hétfőn Szentpéterváron megbeszélést folytatott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel.
Putyin a közös sajtótájékoztatón közölte, hogy a tárgyaláson megállapodtak egy 2020-ig tartó útitervről a két ország energetikai együttműködésében. Mint mondta, a felek között nem maradt vitás kérdés, és a két ország erősíteni fogja Szövetségi Állam keretein belüli szövetségesi viszonyát, valamint együttműködik az Eurázsiai Gazdasági Szövetség fejlesztésében.
Lukasenka megerősítette a megállapodás tényét, és megköszönte, hogy az orosz vezető segítséget nyújt az Oroszország felé fennálló fehérorosz adósság újrafinanszírozásában.
A fehérorosz vezető szerint a megbeszélésen a legnagyobb figyelmet a biztonsági kérdéseknek szentelték.
Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter múlt héten közölte, hogy Moszkva szerint Minszk 700 millió dollárral tartozik az orosz gázért, és a felek nem tudtak megállapodni a konfliktus rendezéséről. Vlagyiszlav Szicsevics, a fehérorosz kormány szóvivője ezzel szemben azt mondta: Fehéroroszország nem ismeri el, hogy tartozna Oroszországnak a földgázért, és kifogásolta, hogy Moszkva nem a 2011 novemberében megkötött kétoldalú kormányközi megállapodásnak megfelelően állapítja meg az árat. MTI