2022, szeptember 30.
14.4 C
Budapest
14.8 C
Moszkva

Putyin: gyors ütemben állnak helyre az orosz-török kapcsolatok

Moszkva nagyon örül annak, hogy gyors ütemben állnak helyre az orosz-török kapcsolatok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a Kremlben fogadta török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant.

Putyin elmondta, hogy csütörtökön a két ország kormányfői a gazdasági kapcsolatok “teljes körű” helyreállításáról folytattak megbeszélést. Felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházások és a jelentős projektek megvalósítása terén is folytatódott az orosz-török együttműködés.

Szavai szerint “bizalmon alapuló és hatékony” párbeszéd alakult ki a két ország védelmi tárcái és titkosszolgálatai között a világ súlyos válságai, elsősorban a szíriai krízis megoldásának ügyében.

Erdogan, akit kormányának összes kulcsminisztere elkísért Moszkvába, “drága barátomnak” szólította Putyint.

Kiemelte, hogy Moszkva és Ankara egyre aktívabban működik együtt a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építésében. A török elnök szerint a két ország kooperációjának legfontosabb területei a hadiipar és az energetika.

A találkozót megelőzően Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Putyin és Erdogan egyebek között a szíriai politikai rendezésről és a kétoldalú katonai együttműködésről, valamint az Andrej Karlov ankarai orosz nagykövet meggyilkolásának ügyében zajló nyomozás állásáról is eszmecserét folytat majd.

A két ország viszonyában azt követően következett be törés, hogy a török légierő 2015 végén, légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen lévő orosz bombázót. A kapcsolatok azután kezdtek helyreállni, hogy Erdogan személyesen kért elnézést az incidensért. MTI

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

A részleges mozgósítás első katonái megérkeztek a Donbasszba

Oroszország részlegesen mozgósított első katonái megérkeztek a Donyecki Népköztársaság (DNR) különleges műveleti övezetébe - írja a RIA Novosztyi. Megérkeztek a Donyecki Népköztársaságba a részleges mozgósítás...

Sikertelen ukrán előrenyomulás Krasznij Limannál, jelentős ukrán veszteségek

Az ukrán csapatok veszteségeket szenvedtek a Krasznij Liman elleni sikertelen támadási kísérlet során - közölte az orosz védelmi minisztérium a szerdai hadjelentésében. "Az ukrán csapatcsoport...

Ukrajnába is leállhat a gázszállítás – vita van a Gazprom és a Naftogaz között

A Gazprom elutasítja az ukrán Naftogaz követeléseit az orosz gáz európai tranzitdíjára vonatkozó választottbírósági eljárásban, a nem teljesített szolgáltatásokat nem kell és nem is...