Vlagyimir Putyin orosz elnök vizsgálatot rendelt el a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése miatt, mely szerint az országban államilag irányított, szervezett doppingolás zajlik.
Az államfő szerda késő este egyeztetett az orosz sportági szövetségek vezetőivel a bizottság jelentéséről és a kialakult helyzetről. Ezen kérte Vitalij Mutko sportminisztert és minden sporttal foglalkozó kollégáját, hogy kiemelten foglalkozzanak az üggyel. Egyúttal utasítást adott a vizsgálat elindítására, és kérte, hogy az illetékesek mindenben működjenek együtt a nemzetközi doppingellenes mozgalom vezetőivel.
Hétfőn a WADA a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt az orosz tagszövetség és így közvetve az ország atlétáinak eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF). Az orosz atléták így nem indulhatnának a nagy viadalokon, köztük az olimpián és az Európa-bajnokságon sem.
A NOB elnöke szerint az orosz atléták ott lehetnek jövőre Rióban
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint az orosz atléták ott lehetnek jövőre a riói játékokon annak ellenére, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség hétfőn az orosz tagszövetség és így közvetve az ország atlétáinak eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek.
„Azt várom, hogy az oroszok időben eleget tesznek a doppingelőírásoknak. Nem foglalkozom azzal, hogy az összes orosz atlétát el kellene-e tiltani, a szükséges intézkedéseket az IAAF hozza majd meg” – közölte az új-zélandi televíziónak adott interjújában a német sportdiplomata. Hozzátette: meggyőződése, hogy Sebastian Coe IAAF-elnök megtisztítja a doppingtól a sportágat, az oroszok pedig együttműködnek ebben a folyamatban, hogy ott lehessenek Rióban.