2022, augusztus 9.
30 C
Budapest
20.8 C
Moszkva
Array

Légi katasztrófa – Kairó beleegyezett, hogy amerikai szakemberek is részt vegyenek a vizsgálatban

Egyiptom beleegyezett, hogy amerikai közlekedésbiztonsági szakemberek is bekapcsolódjanak a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgép ügyében folytatott vizsgálatba – közölte a CNN-nel Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter.

A washingtoni kérésre adott pozitív kairói válasz nyomán az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) szakértői hozzáférhetnek majd a szerencsétlenül járt gép hajtóműveihez. A vizsgálat helyszínét és időpontját egyelőre nem közölték velük.

“Egyiptom már elfogadta a hajtómű gyártójával kapcsolatban álló amerikai szakértőknek azt a kérését, hogy részesei lehessenek a vizsgálatot folytató csoportnak. Jogukban áll bevonni bármilyen szakértőt, akit szükségesnek tartanak a feladat teljesítéséhez” – mondta az amerikai hírtelevíziónak az egyiptomi diplomácia vezetője.

A hatóműveket az amerikai Pratt & Whitney cég gyártotta. A vizsgálatba eddig a CNN szerint egyiptomiak és oroszok mellett francia, német és ír szakemberek kapcsolódtak be. Korábban több nyugati kormány is azt valószínűsítette, hogy merénylet okozta az orosz gép október 31-én bekövetkezett tragédiáját, amelyben 224-en életüket vesztették. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot.

Egyiptom és Oroszország viszont nem erősítette meg, hogy pokolgépes támadás miatt zuhant volna le az orosz repülőgép, annak ellenére, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magára vállalta az állítólagos merénylet elkövetését, azt hangoztatva, hogy az megtorlás Oroszország szíriai beavatkozásáért. Ettől függetlenül Moszkva a múlt héten felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe tartó menetrend szerinti járatokat, és külön légihídon hozta haza a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhelyről ott rekedt állampolgárait.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az orosz cirkálórakéták megsemmisítették a HIMARS és M777-es lőszerraktárt Uman közelében

Orosz cirkálórakéták megsemmisítettek egy raktárt, amelyben lövedékeket tárolta az amerikai HIMARS és M777-es ágyúkhoz a cserkaszi régióban - közölte az orosz védelmi minisztérium újságírókkal. "Nagy...

Ukrajna leállította az EU-ba irányuló olajszállításokat

Ukrajna leállította az orosz kőolaj tranzitját Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába - írja a RIA Novosztyi. "A Transnyefty megerősítette, hogy az Ukrtransznafta augusztus 4-én leállította az...

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...