2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Putyin: 300 ezren szerződtek le az orosz hadseregbe

Háromszázezer ember szerződött le önként az orosz hadseregbe – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban, a belorusz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott megbeszélésén.

Putyin azt hangoztatta, hogy amíg Ukrajna a fegyveres konfliktusban külföldi zsoldosokra és kiképzőkre támaszkodik, akik közül, mint mondta, nemrég ismét elfogtak néhányat, addig az orosz félnek nincs szüksége erre.

“Mi nem szorulunk rá arra, hogy kívülről hívjunk embereket a harci cselekményekhez. Mi több, szeretném ezt még egyszer hangsúlyozni, hogy 300 ezer ember szerződött le (az orosz hadsereghez), és jött önkéntesként. Ráadásul az alakuló egységeket korszerű fegyvertípusokkal és haditechnikával szerelik fel. Néhányukat már 85-90 százalékban ilyenekkel töltötték fel” – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy nemrégiben még 270 ezer idén leszerződött önkéntesről beszélt, és azt mondta, hogy a 300 ezres adatról péntek reggel tettek neki jelentést. Ostobaságnak nevezte azokat az állításokat, hogy az orosz haderő észak-koreai önkénteseket fogad, és leszögezte, hogy Moszkva a nemzetközi jog keretei között fog együttműködni Phenjannal.

Kitérve az amerikai kazettás lőszerek Ukrajna általi bevetésére megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ezt bűncselekménynek tekinti, de saját magát “kivételnek” véli.

“Oroszország sohasem zárkózott el a tárgyalások elől, és ha a másik oldal ezt akarja, akkor ezt jelentse be” – mondta Putyin.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó