2023, október 1.
15.8 C
Budapest
15.2 C
Moszkva

Porosenko a leggazdagabb ukrán elnökjelölt, Magyarországon is van cége

Petro Porosenko jelenlegi államfő a leggazdagabb a márciusi ukrajnai elnökválasztáson induló jelöltek között, legalábbis a benyújtott vagyonnyilatkozatok alapján – állapította meg a CSESZNO társadalmi szervezet, amely szerdán hozta nyilvánosságra az aspiránsok bevallásainak összevetéséből készített elemzését.

Mivel a választási kampány hivatalosan 2018. december 31-én kezdődött, így a jelölteknek a 2017. évi vagyonukról kellett nyilatkozniuk. A 44 regisztrált jelölt közül a szervezet csak a felmérések szerinti tíz legesélyesebb jelölt vagyonnyilatkozatát vizsgálta meg.

Eszerint 2017-ben Porosenko volt toronymagasan a legtehetősebb, összesen mintegy 839 millió hrivnya, azaz csaknem 8,7 milliárd forint pénzeszközzel és bevétellel rendelkezett. Második helyen Olekszandr Vilkul, a volt Janukovics-párti képviselők által alapított Ellenzéki Blokk jelöltje áll jóval lemaradva tőle mintegy 150 millió hrivnyás bevallott pénzeszközzel. A legszegényebbek pedig Anatolij Hricenko volt védelmi miniszter és Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester, az Önsegély (Szamopomics) nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője.

Érdekességként kiemelte a szervezet, hogy a jelöltek jelentős összegeket tartanak készpénzben. Jevhenyij Murajev szintén volt Janukovics-párti honatya például nyilatkozata szerint mintegy 99 millió hrivnyát, azaz több mint egy milliárd forintot tart készpénzben. Porosenko a megtakarítását saját pénzintézetében, a Nemzetközi Befektetési Bankban tartja.

A tiszta bevételek tekintetében első helyen Oleh Ljasko, a jobboldali, nacionalista Radikális Párt vezetője áll, főként azért, mert ingatlaneladást deklarált nyilatkozatában 15 millió hrivnya (155,3 millió forint) értékben.
A tíz elnökjelölt együttesen 138 vállalatot nevezett meg, amelyekben ők a végső kedvezményezettek. A legtöbb cége Porosenkónak van – 102 -, a második legtöbb Volodimir Zelenszkij humorista showman-nek, neki viszont “csak” 12. A tíz jelölt közül csak nekik kettejüknek van külföldön is vállalatuk. Zelenszkijnek van cége bejegyezve Cipruson, a Brit Virgin-szigeteken, Olaszországban és Belize-ben.

Porosenkónak pedig Ukrajnán kívül van vállalata Kazahsztánban, Cipruson, Gibraltárban, Georgiában, Lengyelországban, a Brit Virgin-szigeteken, Litvániában, Oroszországban, Fehéroroszországban, Litvániában, Hollandiában, Spanyolországban, Kínában és még Magyarországon is.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó