2023, szeptember 21.
21.1 C
Budapest
16.1 C
Moszkva

Peszkov: abszolút hazugság a nyugati feltételezés, hogy a Kremlnek köze van Prigozsin gépének lezuhanásához

Abszolút hazugságnak nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azokat az állításokat, amelyek szerint a Kremlnek köze lenne annak a magánrepülőgépnek a lezuhanásához, amelynek utaslistáján a Wagner zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt.

Peszkov arra szólította fel pénteken az újságírókat, hogy a tényekre alapozzanak, amelyeket a nyomozás fog tisztázni, és hogy várják meg, amíg genetikai vizsgálat erősíti vagy cáfolja meg Prigozsin halálát.

“Ha figyelmesen hallgatták az elnök (Vlagyimir Putyin) nyilatkozatát, ő azt mondta, hogy most minden szükséges szakértői vizsgálatot, beleértve a genetikait is, el fognak végezni. Hivatalos eredmény még nincs. Amint az kész lesz, közzétesszük” – hangoztatta.

“Rengeteg spekuláció kering mostanában a katasztrófa és a repülőgép utasai, köztük Jevgenyij Prigozsin tragikus halála körül. Természetesen Nyugaton mindezeket a spekulációkat egy bizonyos szemszögből mutatják be. Mindez abszolút hazugság” – mondta Peszkov, elutasítva, hogy a Kremlnek köze lenne a történtekhez.

Peszkov, amikor arról is megkérdezték, hogy Putyin részt vesz-e majd Prigozsin temetésén, ha bebizonyosodott, hogy meghalt, azt mondta, hogy ezt nem tudni, mert sem a szakértői vizsgálat, sem a nyomozás nem zárult le, a temetési időpontját még nem tudni, az elnöknek pedig meglehetősen sűrű a munkaprogramja.

Az orosz elnöki szóvivő a Wagner jövőjére vonatkozó kérdésekre reagálva azt mondta, hogy azokra nem tud válaszolni. Megjegyezte, hogy jogi értelemben nincs ilyen cég, de létezik a Wagner csoport, amely – miként azt az elnök többször is kifejtette -, nagyban hozzájárult a “különleges hadművelethez”, és elismerte tagjainak hősiességét is.

Nem bocsátkozott találgatásokba azzal kapcsolatban sem, hogy mi lesz a Wagner fehéroroszországi tevékenységével, és nem kommentálta azokat az értesüléseket sem, amelyek szerint Andrej Trosev nyugalmazott ezredest tartják Prigozsin utódjának a csoport élén.

A tveri régióban szerdán lezuhant egy Embraer Legacy 600-as típusú magángép. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság szerint tízen voltak a fedélzetén, köztük a Wagner alapítója, Jevgenyij Prigozsin, és a csoport parancsnoka, Dmitrij Utkin. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a baleset következtében mindannyian életüket vesztették. A holttesteket a tveri halottasházba szállították azonosításra.

Putyin csütörtökön azt mondta, hogy ha az elsődleges adatok helytállók, akkor az áldozatok a Wagner alkalmazottai voltak. Elmondta, hogy a kilencvenes évek eleje óta személyesen ismerte Prigozsint, akit nehéz sorsú, de tehetséges embernek nevezett.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó