2023, október 4.
18.2 C
Budapest
13.7 C
Moszkva

Putyin megszólalt Prigozsin halálával kapcsolatban

Vlagyimir Putyin részvétét fejezte ki a Tveri területen történt repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak családjainak és barátainak. Külön megemlítette a Wagner-csoport alapítóját, Jevgenyij Prigozsint.

A Kremlben újságírókkal beszélgetve Putyin elmondta, hogy az 1990-es évek eleje óta ismerte Prigozsint, és “bonyolult sorsú embernek” nevezte.

“Életében súlyos hibákat követett el, de eredményeket is elért. Saját maga és közös ügyünk érdekében is, amikor ezt kértem tőle ezekben az utolsó hónapokban” – tette hozzá Putyin.

Prigozsint tehetséges üzletemberként jellemezte, aki Oroszországban és Afrikában is dolgozott, olajjal, gázzal, nemesfémekkel és drágakövekkel foglalkozott.

Tegnap este egy Embraer Legacy típusú magánrepülőgép lezuhant a Tveri területen található Kuzsenkino falu közelében. A fedélzeten tíz ember tartózkodott, köztük a személyzet három tagja. Mindannyian meghaltak.

A Roszaviacija által közzétett utaslista szerint Jevgenyij Prigozsin is a fedélzeten volt. A lezuhant gép az üzleti szállításokra szakosodott MNT-Aero vállalathoz tartozott.
A Nyomozó Bizottság büntetőeljárást indított a légi közlekedés biztonságára vonatkozó szabályok megsértése miatt.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videó: amerikai gyártmányú MAXX Pro-t talál el az orosz drón

Az egyik orosz Telegram-csatorna által szerdán közzétett videón látható, hogy egy ukrán, amerikai gyártmányú MAXX Pro aknavédett (MRAP) járművet eltalálnak egy kamikaze drónnal. A felvételen...

Olasz védelmi miniszter: minden lehetőséget kimerítettünk Ukrajna támogatására

Olaszországnak nincsenek korlátlan forrásai Ukrajna támogatására - mondta az ország védelmi minisztere, Guido Crosetto a Sky TG24 csatornának. "Olaszország sokat tett, a légvédelmi rendszerekre összpontosított,...

The Guardian: Charles Michel csak véletlenül mondta, hogy Ukrajna 2030-ban EU-tag lesz

Az Európai Tanács vezetője, Charles Michel, amikor Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges időpontjairól beszélt, "véletlenszerűen" mondta a 2030-as évet, amelynek nincs semmi alapja - írja a...
spot_img

Videó