2022, augusztus 8.
24.3 C
Budapest
21.8 C
Moszkva

Ősztől Magyarországon is vehet Lada Vestát

Az orosz AvtoVAZ autógyár ősztől felújítja a Lada személyautók forgalmazását Európában, az export kezdetét szeptember-októberre tervezik, az első célország Magyarország és Csehország lesz – jelentette be Bo Andersson, a legnagyobb orosz autógyár vezérigazgatója csütörtökön. Megjegyezte, hogy szigorú feltételeket támasztanak a forgalmazókkal szemben, amelyeknek egyebek mellett marketing- és szállítási feladataik is lesznek.

Az AvtoVAZ elszántan fel akar lépni autóinak más országokba irányuló “szürke importja” ellen – írta az Izvesztyija című újság. Bo Andersson elmondta, a Lada európai forgalmazásának jelenleg az a fő akadálya, hogy még nem találták meg a megfelelő partnereket. Közölte, hogy “az új magyar és a cseh importőrökkel már aláírtuk a szerződést”.

Hozzátette, hogy az egész világon bővíteni akarják a forgalmazói hálózatot, “legyen inkább kisebb, de szervezettebb”. Az orosz autógyár vezetője azt is elárulta, hogy a Ladákat az európai piaci terjesztés érdekében módosították, egyebek között javítottak biztonsági szintjükön, különös tekintettel a gyalogosok védelmére. Ugyancsak takarékosabbak lettek az Euro 6-os motorral felszerelt kocsik. Az AvtoVAZ Németországba, Nagy-Britanniába és Olaszországba is az első között akar exportálni, de az ottani forgalmazókat még nem találták meg.

Az AvtoVAZ 2014-ben mindössze 1500 autót értékesített külföldön. A cég szeptemberben kezdi meg egy vadonatúj modell, a Lada Vesta gyártását, amelyből a szedánon kívül ferde hátú(hatchback) és hobbi terepjáró (crossover) modellek is legurulnak majd a gyártósorról.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...

Oroszországhoz csatlakozna az egyik ukrán régió, népszavazást szerveznek

A Zaporizzsjai terület népszavazást tart arról, hogy elszakadjon-e Ukrajnától, és kérje-e az Oroszországi Föderációhoz történő csatlakozást - jelentette be hétfőn a régió közigazgatásának vezetője. Jevgenyij...

Az Amnesty International bocsánatot kért az Ukrajnát bíráló jelentéséért, de nem vonja vissza azt

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi csoport bocsánatot kért a megdöbbenésért, amelyet nemrégiben kiadott jelentése váltott ki, amelyben egyebek mellett azzal vádolta az ukrán...