2022, augusztus 9.
28.9 C
Budapest
21.1 C
Moszkva
Array

Oroszország melletti szimpátiatüntetés lesz Budapesten Putyin látogatásának napján

Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal, 2015 február 17.-én közös, Oroszország melletti rokonszenv-tüntetést tart Vlagyimir Putyin elnök budapesti munkalátogatásának napján – olvasható a szervezők oldalán.

“Az Orientalista.hu és a Kiállunk Oroszország mellett Facebook-oldal egyrészt ezzel kíván kiállni Magyarország keleti nyitása és az Eurázsiai Gazdasági Unióval való kapcsolatfelvétel mellett. Másrészt szükségesnek tartja ellensúlyozni egyes, magyarországi politikai szervezetek felelőtlen, ruszofób uszítását, egyoldalú amerikai orientációját és a látogatást ellenző megmozdulásait. Harmadrészt úgy véljük, a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország kiállása lehet a biztosítéka annak, hogy a világ nemzetei megőrizhessék szuverenitásukat a nyugati, észak-amerikai, atlantista elnyomással szemben.” – olvasható az esemény leírásában.

Korábban írtuk, hogy egy nappal Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatása előtt február 16-ára szervezett tiltakozó megmozdulást a Norvég civil alap és a Soros Alapítvány által pénzelt Krétakör támogatását élvező Humán Platform (HP). Az orosz államfő budapesti látogatása elleni tiltakozást a Facebookon szervezi a “civil”szervezet.

A szimpátiatüntetéshez itt csatlakozhat: https://www.facebook.com/events/930161763684655/

Ajánló: Február 17-én jön Magyarországra Vlagyimir Putyin

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az orosz cirkálórakéták megsemmisítették a HIMARS és M777-es lőszerraktárt Uman közelében

Orosz cirkálórakéták megsemmisítettek egy raktárt, amelyben lövedékeket tárolta az amerikai HIMARS és M777-es ágyúkhoz a cserkaszi régióban - közölte az orosz védelmi minisztérium újságírókkal. "Nagy...

Ukrajna leállította az EU-ba irányuló olajszállításokat

Ukrajna leállította az orosz kőolaj tranzitját Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába - írja a RIA Novosztyi. "A Transnyefty megerősítette, hogy az Ukrtransznafta augusztus 4-én leállította az...

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...