2022, szeptember 25.
15 C
Budapest
7.4 C
Moszkva
Array

Oroszország kerítést épít a Kalinyingrádi terület határának lengyel szakaszán

Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat – közölte csütörtökön a lengyel közszolgálati televízióra hivatkozva az MTI.

A TVP Info hírcsatorna szerint a kerítés építése immár egy hónapja zajlik több szakaszon. A csatornának nyilatkozó újságírók kizárták, hogy a drótkerítés az illegális bevándorlással hozható kapcsolatba, mivel az érintett terület nem ennek útvonalán fekszik.

“Nem tudjuk, szomszédaink miért fogtak hozzá ehhez a munkához” – nyilatkozott erről a lengyel közszolgálati rádió egyik regionális csatornájának Anna Lusnia, az északkelet-lengyelországi határőrség szóvivője. Lusnia szerint a kerítésépítés a 210 kilométeres határszakasz egyes részein jelenleg is folyik, “ismeretlen céllal”.

[su_heading size=”17″ margin=”10″]Lengyelország tette meg az első lépést[/su_heading]

A kerítésemelés azután kezdődött, hogy Lengyelország az orosz exklávéval közös határon július 4-én felfüggesztette a kishatárfogalmat. Oroszország azzal is reagált, hogy a kishatárfogalmat a maga részéről is leállította.

Lengyelország a korlátozásokat a varsói NATO-csúcstalálkozó, valamint Ferenc pápa lengyelországi zarándoklata miatt rendelte el. Azonos intézkedések augusztus 2-ig a lengyel-ukrán határon is érvényben voltak, a schengeni övezethez tartozó szomszédos országok határán pedig abban az időben ideiglenes határellenőrzést vezettek be.

Míg a rendezvények végeztével a többi határszakaszon visszaállt a korábbi rendszer, a Kalinyingrádi területtel a felfüggesztett kishatárforgalmat eddig sem állították vissza, amit a lengyel belügyminisztérium biztonsági tényezőkkel indokol.

[su_gmap width=”500″ height=”300″ address=”Kalinyingrádi terület”]

Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter a témát augusztus elején biztonságpolitikai tényezőkkel hozta összefüggésbe, mondván, hogy az orosz exklávé “militarizált terület,” ahol orosz csapatok állomásoznak.

Lengyelország 2012-ben kötött szerződést Oroszországgal a határövezetben élő lakosság vízum nélküli beutazását lehetővé tevő kishatárforgalomról. A Kalinyingrádi területtel közös lengyel határon vízummal továbbra is lehetséges a be- és kiutazás.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...