2023, december 3.
-1.1 C
Budapest
-5.5 C
Moszkva

Orosz hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos területeken

Hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön. Aggodalomra ad okot a délkelet-ukrajnai erőszak, és Oroszország “kénytelen reagálni” ezekre az eseményekre – mondta a tárcavezető. Az Ukrajnával határos régiókban Oroszország Déli és a Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai kezdtek gyakorlatot. Szergej Sojgu nem ismertette ezek létszámát, csupán annyit mondott, hogy a csapatok “kijelölt feladatot hajtanak végre”, és a légierő gépei az államhatár közelében végeznek repülést.

Az orosz védelmi miniszter részletesen beszámolt arról, hogy adataik szerint “a délkelet-ukrajnai békés lakosság elleni műveletben automata fegyverekkel felszerelt ukrán csapatok vesznek részt, amelyeknek az összlétszáma több mint 11 ezer fő. A fegyveresek 160 harckocsival, 230 tengerészgyalogsági harcjárművel és páncélozott szállító eszközzel, valamint legalább 150 ágyúval, páncéltörővel, valamint nagy számú légierővel vonultak be.”

Sojgu azt állította, hogy “a békés délkelet-ukrajnai állampolgárok ellen a Nemzeti Gárda egységei, valamint a Jobboldali Szektor szélsőségesei lépnek fel”. Arról is beszélt, hogy elkezdődött a Donbassz nevű zászlóalj felállítása, és a hatalom az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint a belügyminisztérium egységeit is Luhanszkba, illetve Donyeckbe dobta át. Ezzel szemben a délkelet-ukrajnai önvédelmi egységek nem sokkal több mint 2 ezer embert számlálnak, és körülbelül 100 automata fegyverrel rendelkeznek, amelyeket alapvetően a járási rendőrségektől és az ukrán biztonsági szolgálattól zsákmányoltak – mondta.

Az erőviszonyok láthatóan nem kiegyenlítettek. (…) Ha ezt a háborús gépezetet ma nem állítjuk le, akkor nagyon sok halott és sebesült lesz

“Az erőviszonyok láthatóan nem kiegyenlítettek. (…) Ha ezt a háborús gépezetet ma nem állítjuk le, akkor nagyon sok halott és sebesült lesz” – hangsúlyozta Sojgu, és közölte, a Lengyelország és a balti államok területére bejelentett NATO-hadgyakorlat “nem járul hozzá az Ukrajna körüli helyzet rendezéséhez”.

A védelmi miniszter közlése szerint Oroszország és Ukrajna határán “több, katonai manőverre képes diverziós csoport tevékenykedik”. Időközben kijevi sajtójelentések szerint az ukrán biztonsági erők leállították a Donyeck megyei Szlovjanszk városában a terrorellenes műveletet, miután az orosz csapatok hadgyakorlatba kezdtek az Ukrajnával határos területeken.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Kovács: Magyarország nem kíván asszisztálni Zelenszkij elnök belső politikai leszámolásaihoz

Magyarország nem kíván asszisztálni Zelenszkij elnök belső politikai leszámolásaihoz! - írta hivatalos Facebook-oldalán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton. Mindezt az Ukrán...

A Fehér Ház figyelmeztetett, hogy kimerülnek a pénzügyi források Ukrajna támogatására

John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elmondta, hogy a Fehér Háznak sürgősen szüksége van kiegészítő finanszírozásra Ukrajna támogatására. A magas rangú tisztviselő elismerte, hogy...

Jelentősen visszaesett az ukrán export a lengyelek határblokádja miatt

Jelentősen visszaesett Ukrajna Lengyelországon keresztül történő exportja, amióta lengyel kamionosok és mezőgazdasági termelők tömeges tiltakozást szerveztek az EU Kijevvel szembeni kereskedelmi szabályozása ellen, és...
spot_img

Videó