„Mély bizalmatlanság” van Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormánya között – állította hétfőn megjelent cikkében a New York Times egyik kolumnistája.
Az Egyesült Államok eddig a legerősebb támogatója volt Ukrajnának az Oroszországgal fennálló konfliktusában, a hírszerzés mellett több milliárd dolláros katonai segélyt is nyújtott, de a lap külpolitikai rovatvezetője, Thomas L. Friedman szerint Washington és Kijev viszonya nem olyan, mint aminek látszik.
„Négyszemközt az amerikai tisztviselők sokkal jobban aggódnak Ukrajna vezetése miatt, mint ahogy azt elárulják” – írta a háromszoros Pulitzer-díjas Friedman.
„A Fehér Ház és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között mély bizalmatlanság van – lényegesen nagyobb, mint amennyiről eddig beszámoltak”.
A NYT írója úgy jellemezte Zelenszkij július közepén hozott döntését Irina Venediktova főügyész és Ivan Bakanov, az Állambiztonsági Szolgálat (SzBU) vezetőjének kirúgásáról, mint „Kijevben zajló furcsa ügyeket”.
Friedman megjegyezte, hogy az amerikai médiában még nem látott olyan tudósítást, amely „meggyőzően magyarázza” a kijevi kormányban az orosz katonai művelet február 24-i megindítása óta történt legnagyobb átszervezés okait.
„Mintha nem akarnánk túlságosan közelről a kijevi motorháztető alá nézni, mert félünk attól, hogy milyen korrupciót vagy bohóckodást láthatunk, holott olyan sokat fektettünk be oda” – írta.
Az írás Nancy Pelosi amerikai házelnöknek az önigazgatású kínai Tajvan szigetén tett, akkor még meg nem erősített látogatása előtt jelent meg, amelyet Friedmn „teljesen vakmerő, veszélyes és felelőtlen” lépésként bírált.
Negatív következményei közé tartozhat „egy olyan kínai katonai válaszlépés, amely azt eredményezheti, hogy az Egyesült Államok közvetett konfliktusba kerülhet egy nukleárisan felfegyverzett Oroszországgal és egy nukleárisan felfegyverzett Kínával egyszerre” – figyelmeztetett.
Kedden délután Peking figyelmeztetése ellenére Pelosi repülőgépe leszállt Tajvanon, amelyet Kína a saját területének tekint. Válaszul Kína közölte, hogy „intézkedéseket tesz szuverenitásának és területi integritásának határozott védelmére”. Pelosi lett a legmagasabb rangú amerikai tisztviselő, aki 1997 óta ellátogatott a szigetre.