Moszkva megerősítette: Leopard harckocsit és Bradley harcjárművet zsákmányoltak (videó)

Az orosz védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen állítása szerint orosz katonák Zaporozsjei területen a NATO által szállított páncélosokat vizsgálják, amelyeket az ukrán erőktől zsákmányoltak.

A kedden közzétett videón látszólag egy izgatott orosz katona látható, amint több sérült felszerelés, köztük egy német gyártmányú Leopard 2 harckocsi és egy amerikai gyártmányú Bradley gyalogsági harcjármű körül járkál. Megjegyezte, hogy néhányuk motorja még működik.

„Ez a fegyver nem is olyan ijesztő, mint amilyennek látszik” – hallani, ahogy a férfi mondja.

A minisztérium, amely megosztotta a felvételt a közösségi médiában, a nyugati járműveket „trófeáinknak” nevezte, és azzal érvelt, hogy az állapot, amelyben megtalálták őket, „a bevetés gyors ütemét és a harcképes eszközök elhagyását jelzi az ukrán fegyveres erők részéről”.

+18 A Telegram-csatornánkon közöltük a teljes felvételt, ahol az ukrán katonák holttestei is látható.

Miközben Kijev az Oroszország elleni ellentámadásra készült, a nyugati országok páncélozott járművek tucatjaival, köztük harckocsikkal látták el őket. Ukrán tisztviselők, köztük Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, az adományozott „páncélosokat” úgy hirdette, mint amelyek megváltoztattják a konfliktus menetét.

A hadművelet végül a múlt héten indult el, és eddig nem hozott drámai változásokat a frontvonalon. Moszkva azt állítja, hogy meghiúsított minden ukrán kísérletet arra, hogy áttörje védelmi vonalait.

Címke:
Bejegyzés megosztása