2022, augusztus 12.
23.2 C
Budapest
20 C
Moszkva
Array

Moszkva leállította a SZ-300-as légvédelmi rakétarendszer szállítását Szíriának

Sz300Felső utasításra leállították az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszer szállítását Szíriának – tudta meg védelmi minisztériumi forrásból a Vedomosztyi című orosz lap. Az újság közlése szerint a ballisztikus rakéták és nagyon alacsonyan repülő célok elfogására is alkalmas SZ-300-as es rakétarendszerek szállításáról kötött szerződés az Almaz-Antej konszernhez tartozó egyik gépgyár 2011. évi éves jelentéséből derül ki. Ebben egyebek között szó van az Algériával 39, Szíriával pedig 105 millió dollár értékben létrejött megállapodásról. A szállítások 2012 végén, 2013 elején fejeződtek volna be. Három SZ-300-as rakétaosztályt már eljuttattak Algériába. A Vedomosztyi úgy véli: Oroszország azért állíthatta le a légvédelmi rakétarendszer leszállítását Bassár el-Aszad rendszerének, hogy ne nehezítse tovább kapcsolatát a nyugati partnerekkel. A lap védelmi minisztériumi forrása közölte, hogy Oroszország folytatja, vagy még nem fejezte be a Buk-M-2-es közepes hatótávolságú légvédelmi rakéták, a Pancir föld-levegő rakétarendszerek és a Pecsora-2M légvédelmi rakétarendszerek szállítását Szíriának.
A lenta.ru híroldal emlékeztet rá, hogy június 18-án Skócia partjainál kénytelen volt megszakítani útját egy orosz teherhajó, amelyen Szíria számára felújított Mi-25-ös harci helikoptereket szállítottak. A brit hatóságok azzal vádolták Oroszországot, hogy fegyverekkel látja el az Aszad-rezsimet. Moszkva elutasította a vádakat, a hajó azonban visszatért Oroszországba.
Az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszerrel 300 kilométeres távolságban is észlelni lehet a célpontokat és egyidejűleg 36 objektumra lehet vele lőni – írja a lenta.ru. Amennyiben Damaszkusz megkapná ezt a fegyverzetet, fölényt szerezne a lehetséges ellenséggel szemben.
Az orosz híroldal emlékeztet rá, hogy a múlt pénteken Szíria lelőtt egy F-4-es török vadászgépet és bár Damaszkusz elnézést kért az incidensért, a szíriai kormányerők újabb török repülőgépre is rálőttek, amely a lelőtt F-4-es keresésében vett részt.

 

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Hivatalos: az Ukrajnába küldött német önjáró tarackok többsége üzemképtelen

A Nyugat által Ukrajnának szállított német PzH 2000-es ágyúk többsége már elromlott és javításra szorul - állítja Marcus Faber német Bundestag-képviselő, aki a közelmúltban...

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban - közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében. "A szövetséges erők Szoledar...

Az olasz zsoldos azért ment Ukrajnába, hogy megakadályozza a nácimentesítést, eljárás folyik ellene otthon

Olaszország büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki azt állította, hogy azért utazott Ukrajnába, hogy harcoljon Oroszország ellen és megakadályozza az ország "denácifikálását". A 19 éves...