2023, október 1.
15.8 C
Budapest
15.2 C
Moszkva

Moszkva kétségbe vonta a Pentagonnak az orosz biominták gyűjtésére adott magyarázatát

Kétségesnek és légből kapottnak nevezte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Pentagon arra adott magyarázatát, hogy az amerikai légierőnek miért volt szüksége oroszországi biomintára.

Rjabkov erről csütörtökön Szocsiban nyilatkozott újságíróknak. Moszkva és Washington között újabb feszültséget keltett, hogy az amerikai légierő június 2-án közbeszerzései pályázatot írt ki orosz europid emberek ízületi nedv- és ribonukleinsav-mintájának beszerzésére. Július 18-án a kiírást úgy pontosították, hogy orosz és nem ukrán donorokra van szükség.

Ezzel kapcsolatban Ann Stefanek, a fegyvernem szóvivője szerdán azt a magyarázatot adta, hogy a biológiai minta beszerzésére vázizom-betegségek gyógyításának kikísérletezéséhez volt szükség. Mint mondta, a kutatás eredetileg nem Oroszországra vonatkozott, de mivel az eredeti mintát kereskedelmi úton onnan szerezték be, a kontrollmintának is onnan kellett származnia.

Az orosz határok közelében aktivizálódik a kettős rendeltetésű amerikai állami szervek tevékenysége

Az orosz külügyminiszter-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz határok közelében aktivizálódik a kettős rendeltetésű amerikai állami szervek tevékenysége, és hogy tengerentúli közreműködéssel laboratóriumhálózat jött létre, aminek szerinte “messzemenő következményei lehetnek”. Rjabkov összefüggésbe hozta a tendenciával az orosz állampolgároktól származó biológiai anyagok begyűjtését. Közölte: Moszkva értésére fogja adni Washingtonnak, hogy elfogadhatatlannak tart minden olyan lépést, amely veszélyt jelenthet Oroszország biológiai biztonságára.

[su_quote cite=”Szergej Rjabkov”]”Nem állítom, hogy már most ez történik. De okunk van az aggodalomra és arra, hogy ezzel mélyebben is foglalkozzunk. Az amerikaiakkal minden téren és minden vonalon komolyan kell beszélnünk erről”[/su_quote]

Rjabkov szerint kérdéseket vet fel, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó a Biológiai és Toxinfegyver-tilalmi Egyezmény megerősítésére. Mint mondta, a külügyi tárca ragaszkodni fog ahhoz, hogy az amerikai fél következetesebben és felelősségteljesebben kezelje a szerződéses rendszer megerősítésének ügyét.

Putyin a biztonsági szolgálattól értesült

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden közölte: Vlagyimir Putyin elnök a biztonsági szolgálatoktól értesült arról, hogy külföldiek Oroszországban biológiai mintát gyűjtenek orosz állampolgároktól. Peszkov szerint a tevékenységgel “nem kormányzati szervezetek képviselői” foglalkoztak.

“Tudják önök azt, hogy országszerte biológiai anyagot is gyűjtenek? Ráadásul különböző etnikumú és az Oroszországi Föderáció különböző földrajzi pontjain élő emberektől. Na, az itt a kérdés, hogy ezt miért teszik” – mondta Putyin a civil társadalom fejlesztése és az emberi jogok kérdésében illetékes tanács hétfői moszkvai tanácskozásán.

Az elnök szerint ez a tevékenység “céltudatosan és professzionális módon” történik. Úgy vélekedett, hogy az oroszoknak mindehhez “minden félelem nélkül” kell viszonyulniuk.

“Hadd tegyék, amit akarnak, nekünk meg azt kell tennünk, amit kell” – mondta Putyin, nem bocsátkozva további részletekbe azzal kapcsolatban, hogy kit vádol biológiai anyaggyűjtéssel. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Stoltenberg: a nézeteltérések ellenére Lengyelország és Szlovákia támogatja Ukrajnát

Lengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére. Erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Reutersnek adott interjújában beszélt. "Arra számítok,...

Brit külügyminiszter: Ukrajna támogatása kemény és fájdalmas

James Cleverly brit külügyminiszter elismerte, hogy Ukrajna támogatása "kemény és fájdalmas". Ugyanakkor óva intette a NATO-szövetségeseket a megingástól, mivel ha hátat fordítanak Kijevnek, az...

Olajipari létesítmény robbant fel Ukrajnában, Ivano-Frankivszk közelében (videók)

Az Ivano-Frankivszki területen robbanás történt egy olajipari létesítményben, jelentette az RBK-Ukraina hírügynökség. "Ivano-Frankivszk közelében robbanás történt. Sztrimba Nadvornyánszka község fölött fekete füst száll fel. Szemtanúk...
spot_img

Videó