100 éves korában elhunyt Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter és Nobel-békedíjas politikus.
A neves diplomatát és befolyásos külpolitikai gondolkodót connecticuti otthonában érte a halál – közölte tanácsadó cége, a Kissinger Associates közleményében.
A hadseregből történő kilépése után Kissinger a Harvard Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd nemzetközi kapcsolatokat tanított, mielőtt 1969-ben Richard Nixon elnök legfőbb nemzetbiztonsági tanácsadója lett.
Végül Nixon és utódja, Gerald Ford elnök alatt is külügyminiszter volt.
A realizmus mellett elkötelezett, remek tárgyalófélként Kissinger nagy szerepet játszott az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolatainak javításában az 1970-es években, és előkészítette az utat Washington és Kína kapcsolatainak normalizálása előtt.
Kissinger irányításával a Nixon-kormányzat Pekinggel szembeni utazási és kereskedelmi korlátozásainak enyhítése nagyban hozzájárult Kína ipari gazdaságként való felemelkedéséhez.
1973-ban Kissinger Le Duc Tho diplomatával közösen kapta meg a Nobel-békedíjat a párizsi békemegállapodásokról folytatott tárgyalásokért, amelyek megkönnyítették az amerikai csapatok kivonását Vietnamból. 1974-ben segített tárgyalni Izraelnek a Szíriával és Egyiptommal kötött kivonulási megállapodásokról, amelyek hivatalosan véget vetettek a Jom Kippuri háborúnak.
Kissinger hivatalából való távozása után is aktív maradt, előadásokat tartott és interjúkat adott, amelyekben a világ dolgairól nyilatkozott. Egyik utolsó útja egy 2023. júliusi pekingi látogatás volt, amelynek során találkozott Hszi Csin-ping elnökkel. Többször is figyelmeztette az Egyesült Államokat és Kínát, hogy ha folytatják jelenlegi külpolitikai irányvonalukat, akkor azt kockáztatják, hogy nyílt katonai konfrontációba kerülnek.
Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban Kissinger „súlyos hibának” nevezte a Nyugat azon döntését, hogy Kijevnek utat kínált a NATO-hoz, ami az ellenségeskedésekhez vezetett. Míg a veterán diplomata a konfliktus előtt ellenezte Ukrajna tagságát az Egyesült Államok vezette katonai blokkban, később megváltoztatta álláspontját, és azzal érvelt, hogy az ország semlegessége „már nem lehetőség” a folyamatban lévő harcok közepette.
Tavaly azt is felvetette, hogy Ukrajna a béke érdekében lemondhatna a Krímre vonatkozó területi igényeiről, és autonómiát adhatna a Donyecki és Luganszki Népköztársaságoknak – amelyek jelenleg mind orosz területek -, amit Kijev többször is elutasított.