Váratlanul elhunyt Alekszandr Szurikov mozambiki orosz nagykövet Maputóban – közölte a külügyminisztériumra hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség.
„Az előzetes adatok szerint agyvérzésről van szó” – közölte a tárca.
Hozzátették, hogy a minisztérium a közeljövőben hivatalos gyászjelentést tesz közzé.
A diplomatát 2017-ben nevezték ki Oroszország mozambiki nagykövetévé.
Alekszandr Szurikov 1956-ban született. 1978-ban végzett a Szovjetunió Külügyminisztériumának Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében. A gazdaságtudományok kandidátusa, folyékonyan beszélt angolul, spanyolul és portugálul.
Diplomáciai szolgálatot 1978 óta teljesít. Különböző pozíciókban dolgozott a minisztérium központi apparátusában és külföldön. 2004-2008 között az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködési osztályának osztályvezetője. 2008-2012 között a spanyolországi orosz nagykövetség miniszteri tanácsosa. 2013-2016-ban az orosz Külügyminisztérium Tájékoztatási és Sajtóosztályának igazgatóhelyettese volt.
2016-tól 2017 júliusáig az orosz külügyminisztérium Afrika-osztályának igazgatóhelyettese.