2022, augusztus 20.
20.5 C
Budapest
17.6 C
Moszkva
Array

Magyarországot és Oroszországot kedvelik a legkevésbé a románok

A románok Magyarországot és Oroszországot kedvelik a legkevésbé – derült ki egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból, amelyben Románia öt szomszédja, valamint a román közélet számára jelentős 13 távolabbi ország szerepelt. Az Adevarul című liberális kötődésű lap megrendelésére szeptemberben országos reprezentatív mintán készült felmérés során a megkérdezetteknek arra kellett válaszolniuk, hogy inkább pozitív, vagy inkább negatív érzelmekkel viszonyulnak-e a felmérésben szereplő 18 országhoz.

A válaszokból kiderült, hogy a románok körében Nagy-Britannia a legkedveltebb ország, amellyel kapcsolatban a megkérdezettek 75 százaléka szimpátiát érez. Dobogós még a toplistán Németország (74%) és Franciaország (73%), majd Spanyolország (73%) és Olaszország (70%) következik, azok az országok, ahol a legtöbb román vendégmunkás dolgozik. Mindössze két ország esetében voltak többen a negatív érzelmeket tápláló válaszadók a pozitívan viszonyulókkal szemben.

A válaszadók 56 százaléka számára antipatikus és csak 29 számára szimpatikus Magyarország, míg Oroszországot 45 százalékuk nézi rossz szemmel és csak 37 százalékuk kedveli. Az Adevarul a felmérés eredményeit ismertető cikkében is azt emelte ki, hogy a románok Magyarországot kedvelik a legkevésbé, amit a “történelmi rivalizálásnak” tulajdonít.

A román szimpátia-listán a sereghajtók közé került Ukrajna (41%), Törökország (47%) és Bulgária (50%). A szomszédos országok közül a románok a Moldovai Köztársaságot kedvelik a leginkább, amelyhez a válaszadók kétharmada pozitív érzelmekkel viszonyul.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán nacionalista Kraken egység kivégzett 100 ukrán katonát

Mintegy 100 ukrán katonát végeztek ki a "Kraken" ezred nacionalista harcosai, mert elhagyták állásaikat - közölte az orosz védelmi minisztérium pénteki napi tájékoztatóján. Miután az...

Oliver Stone betiltott filmjéről: Ukrajna Lángokban

Az ukrajnai konfliktus, nem meglepően, rendkívüli figyelmet kap a médiában. Sajnos Ukrajna történelme nem kerül terítékre, holott ilyenkor fontos lenne, mert az események, természetesen,...

Több mint 90 külföldi zsoldost semmisítettek meg az orosz cirkálórakéták

Több tucatnyi, Kijev oldalán Moszkva ellen harcoló külföldi zsoldost öltek meg az északkelet-ukrajnai Harkov városában egy katonai tábor elleni támadásban - közölte csütörtökön az...