2022, augusztus 16.
32.7 C
Budapest
28.3 C
Moszkva
Array

Lettország is nagyot bukhat az oroszellenes szankciókkal

Lettország, amely aktívan támogatja az oroszellenes szankciókat, eleshet bevételeinek egy részétől, ha Oroszország megszünteti a kikötőin keresztüli szén és műtrágya exportját – írja a Rusvesna.

Oroszország végleg beszüntetheti a rigai szabad kikötő használatát, amin keresztül szenet exportálnak más országokba. Erről Riga polgármester-helyettese, Andris Ameriks beszélt egy lett TV reggeli műsorában. „Remélem, hogy ez az információ nem kerül megerősítésre, de általában az ilyen információk után konkrét lépésekre kerül sor” – mondta Ameriks, aki az információival a TASS-ra hivatkozik.

A polgármester-helyettes megjegyezte, hogy az orosz szén teszi ki a rigai kikötő forgalmának egyharmadát, és ezt nem tudják majd pótolni semmivel sem, az ehhez használt vasútvonalak pedig az orosz szabványoknak felelnek meg. „Úgy gondolom, hogy ez Lettország gazdaságára is hatással lesz” – mondta Ameriks. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor az ország évi 130-140 millió eurótól esne el. Minden egyes millió tonnányi orosz szén után nagyjából 10 milliónyi euróval lesz gazdagabb a lett költségvetés.

Anrijs Matiss miniszter bejelentése szerint az orosz vasutak felhagyhatnak a műtrágya exportjával is a rigai kikötőkön keresztül. Arról, hogy a rigai kikötőkben problémák lehetnek az orosz vállalatok eltűnése után, Riga polgármestere, Nil Ushakov is beszámolt. Ha az oroszok elmennek, akkor az új rigai terminál, a Riga Coal sem fog beindulni. Az új terminál megépítésére 148 millió eurót költöttek a lettek.

Forrás: Rusvesna

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Kuleba: a nyugati országok Ukrajna bukására várnak

Több nyugati ország arra vár, hogy Kijev megadja magát, és azt hiszik, hogy a problémáik azonnal megoldódnak - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy...

Sojgu: nincs szükség nukleáris fegyverek bevetésére Ukrajnában

Ukrajnában nincsenek olyan célpontok, amelyek indokolnák egy orosz nukleáris csapást, ezért abszurd minden olyan állítás, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vethetne be katonai műveletben -...

Putyin: az USA ágyútölteléknek használja az ukránokat

Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus minél tovább elhúzódjon - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. "Az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy az...