Vlagyimir Iljics Lenin holtestét a Vörös Térről a fehéroroszországi Minszkbe szállítják, ahol szintén látogatható lesz a híres bebalzsamozott test, amint Oroszország engedélyezi a szállítást – értesült a Ria Novosztyi hírügynökség. Az 1917-es Bolsevik Forradalom vezetője 1924-ben halt meg sorozatos agyvérzésben és bebalzsamozott teste azóta látható a róla elnevezett mauzóleumban a világ egyik leghíresebb terén Moszkvában.
{loadposition billboard}
A Szovjet Unió 1991-es felbomlása óta folyamatos vita zajlik arról, hogy a testet elszállítsák az orosz főváros történelmi központjából, egy új nemzeti katonai temetőbe. Korábban Mihail Gorbacsov is javasolta az orosz kormánynak, hogy Lenin testét temessék el. A legutóbbi közvélemény kutatások szerint az oroszok kétharmada eltemetné Lenint.
Egy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökhöz közel álló forrás szerint egy olyan mauzóleumot létesítenek a volt szovjet vezető részére Minszkben, mint amilyen most a Vörös Téren áll.
A Lenin Mauzóleum ma is az egyik legnagyobb turista látványosság Moszkvában. 1924-ben a szovjet vezető halálának évében az első mauzóleum még fából készült. A ma is látható gránitlapokkal burkolt épület 1930-ban készült el.