2022, augusztus 8.
24.3 C
Budapest
21.8 C
Moszkva

Lavrov: Vége az iráni atomalkunak, ha az USA egyoldalúan felmondja a szerződést

Vége az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris megállapodásnak, ha az Egyesült Államok egyoldalúan felmondja azt – fogalmazott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ New York-i székházában tartott sajtókonferenciáján pénteken.

Az orosz diplomácia irányítója Donald Trump amerikai elnök múlt heti bejelentésére reagált. Trump ugyanis – miután aláírta a dokumentumot arról, hogy Irán betartotta a 2015-ben kötött nemzetközi megállapodásban foglaltak előírásait – közölte, hogy amennyiben az elkövetkező 120 napban nem vizsgálják felül és nem korrigálják a megállapodás egyes passzusait, az Egyesült Államok egyoldalúan kilép az egyezményből.

Lavrov szerint az iráni atomalku még nem halott, a felülvizsgálat következő amerikai időpontjáig érvényben van. “De ezt az egyezményt nem lehet végrehajtani, ha az egyik fél egyoldalúan kilép abból. Akkor darabjaira esik majd és nem lesz érvényes megállapodás” – fogalmazott az orosz politikus.

Szergej Lavrov reagált a Szíriával és a palesztinok segélyezésével kapcsolatos amerikai szerepvállalásra és álláspontra is.

Az észak-szíriai konfliktusban játszott amerikai szerepet firtató újságírói kérdésre válaszolva a miniszter leszögezte: “tény, hogy az amerikai haderő nagyon komolyan részt vesz alternatív kormányzati szervezetek felállításában Szíria nagy kiterjedésű vidékein. És ez természetesen teljes mértékben ellentmond az ENSZ Biztonsági Tanácsában több alkalommal is kinyilvánított t kötelezettségvállalásainak Szíria szuverenitása és területi épsége tiszteletben tartásáról”.

Lavrov idézte Rex Tillerson amerikai külügyminisztert is, aki – mint állította – többször is azt mondta neki, hogy az amerikaiak szíriai jelenlétének egyetlen oka a küzdelem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. “Most már sokkal hosszabb távú terveik vannak” – fűzte hozzá az orosz politikus, majd leszögezte: “mi számolni fogunk ezzel és keressük a megoldásokat, amelyek biztosítják majd, hogy Szíria szuverenitását ne tegyék tönkre”.

A palesztinokat segítő ENSZ-szervezetnek (UNWRA) nyújtott amerikai hozzájárulás több mint felének visszatartásával kapcsolatban Lavrov azt hangsúlyozta, hogy ez a döntés “komolyan aláássa a palesztin menekültek alapvető szükségleteinek biztosítását”. Hozzátette: Moszkva konzultál az ENSZ-szervezet valamennyi tagjával, s ezt követően “majd meglátjuk, mit tehetünk”. MTI

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...

Oroszországhoz csatlakozna az egyik ukrán régió, népszavazást szerveznek

A Zaporizzsjai terület népszavazást tart arról, hogy elszakadjon-e Ukrajnától, és kérje-e az Oroszországi Föderációhoz történő csatlakozást - jelentette be hétfőn a régió közigazgatásának vezetője. Jevgenyij...

Az Amnesty International bocsánatot kért az Ukrajnát bíráló jelentéséért, de nem vonja vissza azt

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi csoport bocsánatot kért a megdöbbenésért, amelyet nemrégiben kiadott jelentése váltott ki, amelyben egyebek mellett azzal vádolta az ukrán...