2023, szeptember 21.
24.6 C
Budapest
17.8 C
Moszkva

Lavrov: Oroszország sosem volt érdekelt az Európai Unió szétesésében

Oroszország sosem volt érdekelt az Európai Unió szétesésében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Állami Dumában, a szövetségi parlamenti alsóházában szerdán képviselői kérdésre válaszolva.

Lavrov, aki a “kormányzati óra” elnevezésű, szokásos beszámoló keretében jelent meg a törvényhozásban, emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin elnök többször is kijelentette: erősnek, egységesnek és önállónak szeretné látni az EU-t.

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy időre és mindkét oldalon komoly munkára van szükség azon súlyos károk meghaladásához, amelyeket az előző amerikai elnöknek, a tisztségéből múlt pénteken távozott Barack Obamának a kormánya okozott az orosz-amerikai kapcsolatokban.

Ebben az ügyben is Putyint idézte, aki kijelentette, hogy Oroszország a népe, valamint a globális biztonság és stabilitás érdekében kész megtenni az út ráeső részét.

Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy péntekre Moszkvába hívta meg a szíriai ellenzék képviselőit az asztanai rendezési tárgyalások nyomán. Ez utóbbiakat Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán sikeresnek minősített. (A szíriai kormány ellen fellázadt – és az arab ország egyes területeit ellenőrzés alatt tartó – egyes felkelők viszont úgy nyilatkoztak, hogy még nem kaptak meghívót Moszkvába, de ha kapnak ilyet, készek elutazni az orosz fővárosba.)

Lavrov elmondta, hogy az ankarai orosz nagykövet, Andrej Karlov meggyilkolása nyomán az orosz kormány egy sor tárcaközi intézkedésről döntött a külföldön szolgálatot teljesítő orosz diplomaták védelmének megerősítésére. Az elnök ezeket jóváhagyta, a külügyminiszter pedig azt kérte, hogy a parlament szavazza meg az új biztonsági lépésekkel járó pótlólagos költségeket.

Ukrajna nem hajlandó teljesíteni a minszki megállapodásokat

Az orosz külügyminiszter ismét kifogásolta Petro Porosenko ukrán elnök azon kijelentését, miszerint az Ukrajna keleti határai feletti ellenőrzés visszaszerzéséig Kijev nem hajlandó teljesíteni a minszki megállapodásokat. Lavrov emlékeztetett rá, hogy a fehérorosz fővárosban megkötött alku értelmében Ukrajnának előbb több lépést kellene megtennie, egyebek között törvénybe kellene iktatnia Donyeck és Luganszk különleges státuszát és választásokat kellene tartania e területeken.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a szaktárca vezetésének ülésén kijelentette, hogy a délkelet-ukrajnai helyzet és a nemzetközi terrorcsoportoknak az Észak-Kaukázusban tapasztalt tevékenysége miatt meg kell erősíteni az orosz déli katonai körzet egységeit. MTI

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...

Hersh: Ukrajna feladta az ellentámadást és veszített Oroszország ellen

Az amerikai hírszerzés elemzői úgy vélik, hogy Ukrajna feladta az Oroszország elleni ellentámadást, és az egyetlen dolog, ami elhúzza a konfliktust, az az, hogy...
spot_img

Videó