2022, augusztus 16.
32.7 C
Budapest
28.3 C
Moszkva
Array

Lavrov: nem Moszkva, hanem a NATO növeli katonai jelenlétét Ukrajna szomszédságában

Az orosz külügyminiszter egy csütörtöki nyilatkozata szerint sokkal inkább a NATO katonai jelenlétének az Ukrajnával szomszédos országokban tervezett növelése adhat okot aggodalomra, mint az ukrán határ közelében végrehajtott orosz hadgyakorlatok. Kazah kollégájával, Erlan Idriszovval folytatott moszkvai tárgyalásai után Szergej Lavrov arra szólította fel a NATO-t, hogy adjon választ katonai egységeinek a kelet-európai országokban tervezett vezényléséről.

Az orosz diplomácia vezetője az Oroszország és a NATO együttműködését új alapokra helyező, 2002-ben elfogadott Római Nyilatkozatra és az Oroszország-NATO Tanács alapokmányára hivatkozott, amely nem engedi meg a NATO-erők állandó jelenlétét a kelet-európai országokban. Lavrov ugyanakkor visszafogottságra hívott fel az Ukrajnával határos dél-oroszországi Rosztovi területen zajló hadgyakorlatok szerinte túlzó külföldi értékelésével kapcsolatosan. Azt mondta, hogy az ott tartózkodó orosz katonai egységek vissza fognak térni állomáshelyükre, amint teljesítik feladataikat.

Emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn Angela Merkel német kancellárt arról tájékoztatta telefonbeszélgetésük során, hogy egy orosz százlóalj már visszatért a Rosztovi régióból állandó bázisára. Az orosz külügyminiszter arról is beszélt a tájékoztatón, hogy Oroszország a montreux-i egyezmény szigorú betartása mellett áll ki, amely korlátozza a hadihajók tartózkodását a Fekete-tengeren, a régió országai számára. Nehezményezte, hogy “az utóbbi időben az amerikai hadihajók néhányszor meghosszabbították tartózkodásukat, miközben a hosszabbítás nem mindig maradt a montreux-i egyezmény keretei között”.

Szergej Lavrov felszólította az Egyesült Államokat és Törökországot az egyezmény pontos betartására. Az 1936-ban aláírt nemzetközi konvenció a török tengeri szorosok, a Boszporusz és a Dardanellák jogállását rögzíti. A megállapodás alapján Törökország gyakorolja az ellenőrzést a szorosok felett és szabályozza a katonai tevékenységet a térségben. A nem török hadihajók áthaladását nagyon szigorúan korlátozza, egyes típusok, például repülőgép-hordozó hajók áthaladását tiltja a montreux-i konvenció.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Kuleba: a nyugati országok Ukrajna bukására várnak

Több nyugati ország arra vár, hogy Kijev megadja magát, és azt hiszik, hogy a problémáik azonnal megoldódnak - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy...

Sojgu: nincs szükség nukleáris fegyverek bevetésére Ukrajnában

Ukrajnában nincsenek olyan célpontok, amelyek indokolnák egy orosz nukleáris csapást, ezért abszurd minden olyan állítás, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vethetne be katonai műveletben -...

Putyin: az USA ágyútölteléknek használja az ukránokat

Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az ukrajnai konfliktus minél tovább elhúzódjon - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. "Az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy az...