2023, február 4.
5.4 C
Budapest
0.3 C
Moszkva

Lavrov: London az orosz csapatok kivonását követeli a saját területünkről

A néma és a süket párbeszédéhez hasonlította Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a brit hivatali partnerével, Liz Truss-szal csütörtökön Moszkvában folytatott tárgyalását.

“Őszintén szólva csalódott vagyok amiatt, hogy a néma és a süket párbeszéde alakult ki közöttünk, úgy tűnik, hogy hallgattuk, de nem hallottuk meg egymást. Legalábbis a mi igen részletes magyarázataink előkészítetlen talajra hullottak” – mondta Lavrov a brit kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón.

Truss ellenben úgy fogalmazott: “Én biztos, hogy nem voltam néma a beszélgetésünk során, és világosan értésre adtam Nagy-Britannia álláspontját az ügyben. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy elejét vegyük Oroszország fellépésének Ukrajnában. Nagyon határozottak voltunk diplomáciai erőfeszítéseinkben.

Meg is hallgattam Lavrov minisztert, és úgy gondolom, hogy tárgyalásokra van szükség. Vannak arra vonatkozó javaslataink, hogy hogyan javítsunk az átláthatóság és a bizalom ügyében kialakult helyzeten” – mondta a brit külügyminiszter.

Leszögezte, hogy London nem hajlandó feláldozni a NATO “nyitott ajtók” politikáját és Ukrajna területi épségét a Moszkvával történő megegyezés kedvéért.

Truss szerint “valótlan” az az állítás, amely szerint Oroszország biztonságát bárki is fenyegetné, és felszólította Moszkvát, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határról.

Lavrov Oroszország szuverén belügyének nevezte, hogy hol állomásoztat csapatokat a saját területén.

Hozzátette, hogy a NATO-országok balti- és fekete-tengeri manővereivel ellentétben az orosz erők a saját országukban megtartott hadgyakorlatok után a felszerelésükkel együtt visszatérnek kaszárnyáikba.

Rámutatott: nemcsak az orosz vezetés állítja, de a Pentagon, sőt, Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részéről is hangzott el olyan kijelentés, hogy nem kell pánikba esni. Kifejezte reményét, hogy a minden országot érintő biztonsági kérdésekben a felek “felnőttebb” módon viselkednek, és “nem folytatnak majd nyílt propagandát” választási számításból.

Az orosz külügyminiszter szerint a nézeteltérés alapja az, hogy a nyugati országok saját módon próbálják értelmezni a biztonság oszthatatlanságának az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által elfogadott alapelvét, előtérbe helyezve a szövetségek szabad megválasztásának jogát azzal szemben, hogy egyetlen állam se fenyegesse a másik biztonságát.

Truss egyébként úgy vélekedett, hogy az ukrajnai rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások végrehajtásának kérdésében haladás érhető el az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok révén.

Kifejezte reményét, hogy a Moszkvával Ukrajna és az európai biztonság ügyében zajló tárgyalások folytatódni fognak.

Lavrov megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia készülhet valamire, ha evakuálja követségének személyzetét Ukrajnából. Hozzátette: Moszkva fontolóra vette, hogy kövesse a példát.

Az orosz tárcavezető nehezményezte, hogy Nagy-Britannia és a Nyugat sosem szolgáltatott bizonyítékot azokra a vádakra, melyek szerint Moszkvának köze van Alekszandr Litvinyenko és Szergej Szkripal átállt orosz biztonsági tisztek vagy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezéséhez.

Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette: Moszkvának nincs elvi ellenvetése azzal szemben, hogy Washington is csatlakozzék az ukrajnai békés rendezésről folytatott tárgyalásokhoz, tekintettel a Kijevre gyakorolt befolyására. Mint mondta, “hozzáadott érték” lehet, hogy az amerikai vezetés ráveheti az ukrán felet a minszki megállapodások végrehajtására, ellenkező esetben nem lenne értelme az Egyesült Államok szerepvállalásának.

Rámutatott: mindemellett a tárgyalások fő terepéül a kontaktcsoportnak kell szolgálnia, amely Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből áll. Rudenko szerint az összes többi fórumnak csak kisegítő szerepe lehet.

A csütörtöki kétoldalú külügyminiszteri egyeztetés után pénteken Szergej Sojgu orosz és Ben Wallace brit védelmi miniszter ül majd tárgyalóasztalhoz Moszkvában.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Újabb amerikai “önkéntest” likvidáltak az orosz erők Artemivszkben/Bahmutban

A Guardian arról számolt be, hogy egy amerikai "önkéntes", a 33 éves Pete Reed meghalt Bahmut közelében, miután egy orosz rakéta eltalálta a járművet,...

Fogolycsere: 63 orosz tért haza az ukrán ellenőrzésű területről

Összesen 63 orosz katonát, köztük az "érzékeny kategóriába" tartozó személyeket szállítottak vissza a Kijev által ellenőrzött területről Oroszországba - közölte az orosz védelmi minisztérium...

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának

Franciaország és Olaszország MAMBA légvédelmi rakétarendszert szállít tavasszal Ukrajnának, hogy segítse az orosz repülő-, rakéta- és dróntámadások elleni védelemben - közölte pénteken a francia...