2022, augusztus 8.
24.3 C
Budapest
21.8 C
Moszkva

Kreml: az INF-szerződés felmondásával Washington új fegyverkezési versenybe kezdene

A szárazföldi telepítésű közepes és rövid távolságú rakéták felszámolásáról szóló (INF) egyezmény felmondásával az Egyesült Államok gyakorlatilag újabb fegyverkezési versenyt indítana el – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Peszkov elmondta: Moszkva a John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó moszkvai tárgyalásai alatt elmondottakból arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államok meghozta döntését, és hamarosan megkezdi szerződésből való kilépés hivatalos folyamatát. A szóvivő úgy vélekedett, hogy ez “nagyon veszélyes elhatározás”, mert gyakorlatilag egyet jelent annak a szándéknak a kihirdetésével, hogy az Egyesült Államok fegyverkezési versenybe bonyolódjon. Ez, mint mondta, “veszélyesebbé teszi a világot”.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy Moszkva kész megvitatni Vlagyimir Putyin orosz elnök washingtoni látogatásának lehetőségét.

Elmondta ugyanakkor, hogy az orosz és az amerikai elnök kölcsönös látogatásának lehetőségéről csak általánosságban esett szó a Boltonnal folytatott tárgyalások során.

Bolton Putyin jövő évi egyesült államokbeli látogatásának lehetőségéről tett említést.

Peszkov hangsúlyozta, hogy a fő figyelem jelenleg Putyin és Donald Trump amerikai elnök november 11-i párizsi lehetséges találkozójának előkészítésére irányul. A két államfő más országok vezetőivel együtt az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulójára utazik majd a francia fővárosba.

Noha Putyin és Trump eddig több nemzetközi fórumon is találkozott egymással, teljes értékű csúcstalálkozó eddig csak július 16-án Helsinkiben jött létre közöttük.

Az orosz elnöki szóvivő nem erősítette meg azt az értesülést, amely szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a jövő héten Oroszországba látogat. Elismerte, hogy a vizit előkészítése folyamatban van, de annak dátumáról Peszkov szerint nem született döntés.

Kim érvényes oroszországi meghívással rendelkezik, amelynek a várakozások szerint az év vége előtt eleget tesz eleget.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

- Hirdetés - spot_img

FRISS

UKRÁN VÁLSÁG

Az ukrán Kraken neonáci alakulat elvesztette harcképességét az orosz katonai csapások után

Az ukrán Kraken neonáci alakulat az orosz katonai csapások következtében elvesztette harcképességét - közölte az orosz védelmi minisztérium. "Az ukrán nacionalisták Harkov irányában lévő ideiglenes...

Oroszországhoz csatlakozna az egyik ukrán régió, népszavazást szerveznek

A Zaporizzsjai terület népszavazást tart arról, hogy elszakadjon-e Ukrajnától, és kérje-e az Oroszországi Föderációhoz történő csatlakozást - jelentette be hétfőn a régió közigazgatásának vezetője. Jevgenyij...

Az Amnesty International bocsánatot kért az Ukrajnát bíráló jelentéséért, de nem vonja vissza azt

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi csoport bocsánatot kért a megdöbbenésért, amelyet nemrégiben kiadott jelentése váltott ki, amelyben egyebek mellett azzal vádolta az ukrán...