2023, február 1.
4.2 C
Budapest
0 C
Moszkva

Kreml: az amerikai légvédelmi rendszerek nem változtatnak a végeredményen

Az amerikai légvédelmi rendszerek Ukrajnába szállítása csak hosszabbá és fájdalmasabbá teszi a konfliktust az ukrán fél számára, de nem változtatja meg az orosz célokat és végeredményt sem – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.

Mint mondta, Oroszország figyelemmel fogja kísérni az Ukrajnába irányuló további nyugati fegyverszállításokat, amelyek azt jelzik, hogy a konfrontáció folytatódni fog.

Peszkov szerint az Egyesült Államok de facto “alaposan benne van” már a konfliktusban, amelyet el kíván nyújtani.

Kettős mérce alkalmazásával vádolta meg a Nyugatot, amely miközben elítéli Oroszországot, “nem törődik a “kijevi rezsimnek” azokkal a bűntetteivel, amelyeket az már Oroszországhoz tartozó területek lakossága ellen követnek el.

Peszkov azt mondta, hogy a Kremlnek nem foglalt állást azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy zárják le a határt a katonai nyilvántartásban szereplő állampolgárok előtt, mint ahogy azzal kapcsolatban sem, hogy minősítsék külföldi ügynöknek mindazokat, akik a részleges mozgósítás meghirdetése után elhagyták az Oroszországot.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Moszkva “negatívan” viszonyul ahhoz, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) körözést adott prominens orosz személyiségek ellen.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

spot_img

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Az orosz katonai szóvivő is megerősítette Blahodatne település felszabadítását a Donbasszban

Egy Donyecktől mintegy hatvan kilométerre délkeletre fekvő település elfoglalásáról tett bejelentést kedden az orosz katonai szóvivő. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a...

Nem lenne praktikus – Nagy-Britannia nem szállít harci repülőgépeket Ukrajnának

Nagy-Britannia nem szállít korszerű harci repülőgépeket Ukrajnának, mert ez nem lenne "praktikus" a kiképzési idő hosszúsága miatt - közölte kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök...

Kreml: Porosenko, Merkel és Hollande félrevezetésnek szánta a minszki megállapodásokat

A volt ukrán, német és francia vezető megerősítette, hogy Kijevnek az erőszakos megoldásra való felkészítését fedezendő írta alá a minszki megállapodásokat, ezért az orosz...