Leálltak a harcok a donyecki repülőtér körül hétfőn este a tűzszüneti kontaktcsoport ukrán és orosz vezetőinek tárgyalásai nyomán – jelentette be Facebook-oldalán az ukrán „terrorellenes műveletek” sajtóközpontja.
Most kaptuk a hírt”, hogy a kontaktcsoport ukrán és orosz vezetői által folytatott tárgyalások közben, a szemben álló felek „beszüntették a tüzet a donyecki repülőtér térségében” – idézte az Unian ukrán hírügynökség a „terrorellenes műveletek” központját.
A Moszkva által támogatott (?) felkelő erők hónapok óta ostromolják az ukrán kézen lévő, stratégiai fontosságú nemzetközi repülőteret, amely a szeptemberi minszki megállapodások alapján meghúzott elválasztó vonal egy beszögellésében fekszik, miközben a donyecki megyeszékhely a felkelők ellenőrzése alatt áll.
Az AFP francia hírügynökség moszkvai jelentése szerint a donyecki fegyvernyugvásról Volodimir Askarov ukrán és Alexandr Lencov orosz tábornok egyezett meg a szeptemberi minszki megállapodások megvalósítását elősegíteni hivatott, úgynevezett kontaktcsoport keretében.
A közeli negyedek lakói az AFP-nek megerősítették, hogy este 7 órától (közép-európai idő szerint 20.00) abbamaradt a reptér irányából hallatszó fegyverdörgés.
Az ukrán „terrorellenes műveletek” sajtóközpontja ugyanakkor kisvártatva arról számolt be, hogy megszakadt minden kapcsolatuk a repülőtér védőivel. A sajtóközpont hozzátette, hogy bár a felkelők a nap folyamán különböző frontszakaszokon 25 támadást intéztek az ukrán erők állásai ellen, a legnagyobb erővel a donyecki repteret támadták.
A légikikötő birtoklásáért vívott harcok a legvéresebb frontját jelentik a kijevi kormányerők és a felkelők között zajló fegyveres konfliktusnak, amelyben április óta több 4300-an haltak meg. Vasárnapról hétfőre három ukrán katona halt meg és további 14 megsebesült a romokban heverő repülőtér védői közül. Még hétfőn éjjel a TASS orosz hírügynökség azt közölte, hogy ukrán katonai vezetők és a szakadárok által kikiáltott „luhanszki népköztársaság” képviselői többlépcsős tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely december 5-én kell életbe lépjen.
A TASS Bécsből keltezett híradása az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai megfigyelőinek legfrissebb napi jelentésére hivatkozik. Eszerint a misszió munkatársai „jelen voltak november 29-én Luhanszkban az ukrán erők parancsnokának és a Luhanszki Népköztársaság (LNR) képviselőinek találkozóján”, ahol a kontaktcsoport keretében a felek folyatták a harcoló csapatok szétválasztásával kapcsolatos teendők megvitatását, egy két héttel korábbi terv alapján.
„Egyúttal elvi megállapodásra jutottak arról, hogy december 5-én teljes fegyvernyugvásnak kell beállnia az ukrán katonákat és az LNR csapatait elválasztó vonal mentén” – fűzi hozzá az EBESZ-jelentés. Az EBESZ kelet-ukrajnai megfigyelői már november közepén beszámoltak egy háromlépcsős tűzszüneti terv előkészületeiről.
A tűzszünet eszerint egy kétnapos fegyvernyugvással kezdődne, ezt követően öt napot adnak egymásnak a harcoló felek a nehéz fegyverzet térségből való kivonására, majd végül – a szeptember eleji minszki megállapodásoknak megfelelően – 21 nap alatt elválasztanák egymástól a harcoló feleket a korábban kijelölt ütközőövezet mentén – írta a TASS
Melléklet: A repülőtérből – ha még lehet annak nevezni – nem túl sok maradt már