Egy hírhedt magyar származású ausztrál tévésztár, aki csatlakozott az ukrán Nemzetközi Légióhoz, megzsarolta a kijevi katonai parancsnokokat, miközben ellenállt több olyan kísérletnek, amely arra irányult, hogy kirúgják őt a légióból – derül ki a Daily Mail által szombaton nyilvánosságra hozott felvételekből.
A titokban rögzített felvételekből úgy tűnik, hogy Fajk Emese, aki azután lett a nemzetközi légió kommunikációs igazgatója, hogy egy televíziós valóságshowban elkövetett csalási botrányt követően elmenekült Ausztráliából, azzal fenyegetőzött, hogy káros információkat szivárogtat ki az ukrán hadseregről, ha egy engedély nélküli tengerentúli útja miatt kirúgják.
A felvételek tanúsága szerint ennek elkerülése érdekében megzsarolta Andrij Ordinovics ukrán tábornokot, aki a „Zeusz” fedőnevet viselte. Azt mondta, hogy az ukrán tisztviselők „ki akarták toloncolni [őt] dezertálás miatt” és „fel akarták bontani a szerződését”.
Fajk kifejtette, hogy „egyetlen szerencséje az volt, hogy előtte beszéltem ‘Zeusszal’, és nem tudtak hozzám érni. Azt mondtam a Zeusnak, hogy ha nem térhetek vissza erre a posztra, akkor nyilvánosságra hozok mindent, amit tudok, és hogy miért távolítanak el”.
Emese elmondta, hogy megérti, ha elkezdene beszélni arról, amit látott, „az porig égetné a hadsereget”.
A továbbiakban azt mondta, hogy ez a kiszivárogtatás „nagyon káros lenne a hadseregre nézve, ha nyilvánosságra kerülne: a korrupció, az eltűnő s**t, a külföldiekkel való bánásmód… ha elkezdek erről beszélni, a hadsereg szétesik az összes belső vizsgálattal, amit [akkor] el kellene kezdeni”.
Ráadásul a lap által látott „bizalmas dossziék” szerint állítólag az ex-tévésztár áll a 2,5 millió dollár értékű orvosi felszerelések eltűnése mögött is. A dokumentumok azt is állítják, hogy olyan adományokat lopott el, amelyeket Ukrajna támogatására szántak.
Fajkot világszerte többször vádolták már csalással, leginkább azzal, hogy egy ausztrál valóságshow, a „The Block” című műsor árverésén sikertelenül próbált meg vásárolni egy 4,2 millió dolláros házat, állítólag banki átutalásokról szóló hamis bizonylatok bemutatásával.