Dmitrij Medvegyev orosz elnök szeptember 28-án rendeleti úton azonnali hatállyal leváltotta Moszkva polgármesterét Jurij Luzskovot. Az indoklás szerint bizalomvesztés állt az államfő döntése mögött. Vlagyimir Putyin kormányfő pénteken a Novo-Ogarjovo-i miniszterelnöki rezidencián találkozott az Egységes Oroszország párt vezetőjével, akivel a lehetséges polgármester jelöltekről tárgyalt. A kormányfő nem csak a pártvezetővel, de Medvegyev elnökkel is egyeztetett a lehetséges jelöltekről. Úgy tudjuk, hogy az új moszkvai polgármestert október 10-én nevezik ki az orosz elnök.
Borisz Grizlov az Állami Duma elnöke elmondta, hogy az orosz főváros új vezetője az a személy lesz aki rendelkezik vezetői tapasztalattal a nagy projektekben és képes lesz folytatni a város gazdasági és szociális fejlődését. Az orosz sajtóban hét lehetséges név látott napvilágot pénteken.
A jelöltek:
Szergej Szobjanyin:
Az orosz sajtóban a moszkvai polgármesteri szék legnagyobb esélyese Szergej Szobjanyin miniszterelnök-helyettes. Putyin elnöksége idején közigazgatási vezetői tisztséget töltött be. 2001 és 2005 között Tyumeny régió kormányzója, de a szibériai Hanti-Manysi Autonóm Körzet dumájának az elnöke is volt. Az 52 éves Szobjanyin mellet nem csak a vezetői tapasztalatai szólnak, hanem az is, hogy több éves vezetői tapasztalattal rendelkezik.
Georgij Boosz
Kalinyingrád megye közelmúltban leköszönt kormányzója.
Szergej Sojgu:
Az Oroszország szerte nagy népszerűségnek örvendő Rendkívüli Helyzetek minisztere is jó eséllyel pályázik a polgármesteri címért.
Vlagyiszlav Szurkov:
Szurkov 2008 májusa óta az orosz elnöki adminisztráció helyettes vezetője. 2004 és 2008 között Vlagyimir Putyin akkor orosz elnök asszisztense volt. A 46 éves Szurkov még Borisz Jelcin idején csatlakozott az elnöki adminisztrációhoz 1999-ben.
Vjacseszlav Vologyin:
A 46 éves Vjacseszlav Vologyin jelenleg az Állami duma elnökhelyettese. 2004-től az Egységes Oroszország párt első vezető-helyettese. Több könyvet is írt és cikkei is jelentek már meg az orosz sajtóban. Három évig volt Szaratov régió dumájának alelnöke.
Szergej Ivanov
Ivanov az orosz titkosszolgálat második számú vezetője, az Orosz Biztonsági Tanács titkára, honvédelmi miniszter. Szoros szálak fűzik Vlagyimir Putyinhoz.
Alekszander Lebegyev oligarcha és Roman Abramovics milliárdos is bejelentette, hogy elvállalná az orosz főváros vezetését.
Az orosz sajtóban már szeptember elején megjelentek a Luzskov távozásáról szóló hírek. 18 éven át vezette a fővárosi önkormányzatot. Luzskov hétfőn tért vissza egy hetes szabadságából, amikor is arról kellet döntenie, hogy önként lemond-e tisztségéről, majd bejelentette, hogy önként nem mond le.
Jurij Luszkovot még 1992-ben nevezte ki rendeletben Moszkva polgármesterévé Borisz Jelcin korábbi orosz államfő. Háromszor újraválasztották, majd 2007-ben újra kinevezték. Luzskov többször is bírálta Medvegyevet.