2023, szeptember 21.
24 C
Budapest
19.8 C
Moszkva

Hoppá! Kína 60 év után megváltoztatta álláspontját a Kuril-szigetekkel kapcsolatban

Kína 60 év után először változtatott álláspontján a Kunasir, Sikotan, Iturup és Habomai déli Kuril-szigetek tulajdonjogával kapcsolatban – jelentette a Kyodo japán hírügynökség kínai diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A jelentés szerint Hszi Csin-ping kínai elnök oroszországi látogatása során azt mondta, hogy Peking nem foglal állást ebben a vitában. Ezért – a hírügynökség szerint – Kína úgy döntött, hogy semlegesre változtatja álláspontját, jelezve közeledését Moszkvához.

Az ügynökség emlékeztet arra, hogy 1964 júliusában Mao Ce-tung japán területnek nevezte a Déli-Kuril szigeteket, és azt mondta, hogy a Szovjetuniónak vissza kellene adnia azokat Japánnak. A közelmúltban Kína nem pontosította álláspontját, de megtartotta a régit: a kínai térképeken a Japán és Oroszország közötti határ Urup és Iturup között húzódik, a négy szigetet pedig “Oroszország által megszállt”-ként jelölték.

Az orosz-japán kapcsolatokat évek óta beárnyékolja a békeszerződés hiánya, amelyet a második világháború után nem sikerült megkötniük az országoknak. A legfőbb akadály továbbra is a Déli-Kuril-szigetek kérdése, amelyre Tokió az 1855-ös kétoldalú kereskedelmi és határszerződésre hivatkozva tart igényt.

Kuril-szigetek – Oroszországi Föderáció

Moszkva álláspontja szerint a szigetek a háború következtében a Szovjetunió részévé váltak, és az orosz szuverenitás felettük megkérdőjelezhetetlen.

1956-ban a Szovjetunió és Japán közös nyilatkozatot írt alá, amelyben Moszkva beleegyezett, hogy egy békeszerződés megkötése után fontolóra veszi a Habomai és a Sikotan átadását Japánnak, de Kunasirról és Iturupról nem esett szó. A későbbi tárgyalások azonban nem vezettek sehová.

Az orosz hatóságok többször hangsúlyozták, hogy Japánnak először el kell fogadnia a második világháború eredményét, beleértve a Déli-Kuril-szigetek feletti orosz szuverenitást.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Lengyelország figyelmeztette az ukrán oligarchákat

A lengyel védelmi miniszter az ukrán oligarchákat okolta a gabonaszállítások körüli jelenlegi vitáért, és azt mondta, nem engedhető meg, hogy Kijev a lengyel piacon...

Kreml: jelenleg nincs alapja a tárgyalások megkezdésének

Oroszország kész diplomáciai megoldást keresni az ukrajnai konfliktusra, de egyelőre nincs alapja a tárgyalások megkezdésének - közölte a Kreml sajtófőnöke. "Egyre gyakrabban hallani a 'tárgyalások'...

Ukrajna energetikai infrastruktúrája került tűz alá

Az ukrajnai Rivne energetikai infrastruktúrája tűz alá került, a Rivnenszkij járás egy része áram nélkül maradt - jelentette Vitalij Koval, a Rivne terület közigazgatás...
spot_img

Videó