2023, szeptember 25.
17.2 C
Budapest
14.5 C
Moszkva

FT: Kína nem adott új időpontot az amerikai külügyminiszter látogatására

Kína nem hajlandó új időpontot kitűzni Antony Blinken amerikai külügyminiszter látogatására, mivel aggályosnak tartja, hogy Washington az utazás során nyilvánosságra hozhatja a feltételezett kémlégballon-ügy vizsgálatának eredményeit – jelentette a Financial Times (FT) forrásokra hivatkozva.

Blinken a tervek szerint február elején érkezett volna Kínába, de a Biden-kormányzat úgy döntött, hogy elhalasztja a látogatást, miután egy kínai magaslégballont észleltek az amerikai légtérben.

Washington elrendelte a repülő lelövését, arra hivatkozva, hogy az védelmi létesítmények után kémkedett. Kína ragaszkodott ahhoz, hogy az csupán egy meteorológiai eszköz volt, amelyet a szél sodort el a pályájáról.

A felek nem tudtak megegyezni a Blinken érkezésének új időpontjáról, mivel a kínai hatóságok tisztázni akarják, hogy mit tervez az USA a megsemmisült ballon roncsait vizsgáló FBI vizsgálatának eredményeivel – jelentette szombaton az FT.

Kína külügyminisztere, Csin Kang megvitatta a léggömb körül kialakult helyzetet a márciusban Pekingben megrendezett Kínai Fejlesztési Fórumon részt vevő amerikai tisztviselőkkel – mondták a lapnak “a találkozót jól ismerő személyek”.

Csin Kang állítólag az FBI vizsgálatát újabb példának nevezte a kínai-amerikai kapcsolatok stabilizálását megnehezítő problémákra.

A lap idézte a washingtoni kínai nagykövetség szóvivőjét, Liu Pengyut, aki szerint Peking “nem tud mást tenni, mint komolyan megkérdőjelezni az úgynevezett vizsgálat függetlenségét, nyitottságát és átláthatóságát”. Liu szerint a kínai fél “határozottan ellenzi, hogy az USA folyamatosan politikai célokra használja fel a [léggömb] incidenst, és felnagyítsa a kínai fenyegetést”.

Az FBI és az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács eddig nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák-e vagy sem.

Nem a léggömb incidens az egyetlen kérdés, amely beárnyékolja Washington és Peking kapcsolatait, amelyek a jelek szerint mélyponton vannak azóta, hogy az országok 1979-ben felvették a diplomáciai kapcsolatokat. Caj Ing-wen tajvani elnöknek Kevin McCarthy képviselőházi elnökkel és más amerikai törvényhozókkal a hónap elején amerikai földön folytatott találkozói egy újabb okot jelentenek arra, hogy Blinken kínai látogatása továbbra is halogatva van – mondták a lapnak a források.

Tajvan 1949 óta önigazgatással rendelkezik, de hivatalosan sosem nyilvánította ki függetlenségét Kínától. Peking a szigetet saját területének részének tekinti, és határozottan ellenzi a Tajpej és Washington közötti kapcsolatfelvételt, amely támogatja a tajvani szuverenitási törekvéseket, és ígéretet tett a sziget katonai védelmére.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Videón, ahogy a frontvonalaktól távol találat ér egy ukrán katonai szerelvényt

Rakétacsapás ért egy ukrán vasúti szerelvényt, amely katonai felszereléseket szállított volna a frontra. A Telegramra feltöltött videó leirata szerint a csapást mélyen az ukrán...

Forbes: az oroszok kilőtték az ukrán erők legjobb svéd harckocsijait is

Az orosz hadsereg drónokkal mért csapást két ritka svéd Strv 122-es harckocsira, amelyeket a skandináv ország adott az Ukrán Fegyveres Erők számára - jelentette...

A donyecki frontszakaszon előre törtek az orosz erők

Az orosz hadsereg Donyeck felé, Veszele település közelében javította taktikai pozícióját - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A tárca szerint...
spot_img

Videó