2022, október 4.
10.8 C
Budapest
10.6 C
Moszkva

Embargó: Magyar húsfeldolgozókat is ellenőrizhetnek orosz szakértők

Az orosz embargó esetleges feloldásával összefüggésben orosz szakértők húsfeldolgozó cégeket ellenőriznek Magyarországon, Görögországban és Cipruson április 6-ától – közölte szombaton az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat, a Roszszelhoznadzor egyik vezetője. A Govorit Moszkva rádiónak Alekszej Alekszejenko rámutatott arra, hogy a három ország kérésére végzik el a munkát, az erre vonatkozó felkéréseket két-három hete kapták meg. A Roszszelhoznadzor illetékese szerint egyelőre nincs végleges vállalati lista.

Alekszej Alekszejenko nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a három ország esetében Oroszország feloldja az élelmiszerembargót, de hozzátette: az intézkedést a kormány hozta meg és csak is az vonhatja vissza. Kedden a Roszszelhoznadzor vezetője azt mondta, hogy a magyar, a görög és a ciprusi termékek kerülnek először orosz piacra az embargó feloldása után.

Szergej Dankvert, akit az interfax.ru idézett, azt mondta, hogy “vizsgálják szakértők küldését Magyarországra, Görögországba és Ciprusra. Feladatuk auditálni a szállítókat azzal a céllal, hogy amint az Oroszország által válaszként hozott embargót Moszkva feloldja, ezek az országok azonnal exportálhassanak”. Hozzátette: az embargó feloldása után a Roszszelhoznadzor csak azoknak a cégeknek enged bejutást az orosz piacra, amelyek átestek az Eurázsiai Gazdasági Unió szakértőinek ellenőrzésén. (Az Eurázsiai Gazdasági Unió tavaly május végén jött létre Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország részvételével.) Válaszul az ukrán válság miatt kivetett nyugati büntetőintézkedésekre, Oroszország tavaly augusztus 7-ével vezetett be teljes embargót a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából és Norvégiából.

Augusztus 20-ával a listáról lekerültek a burgonya- és hagymavetőmagok, a hibrid csemegekukorica és zöldborsó, a laktózmentes tejtermékek, bizonyos vitaminok és íz-adalékanyagok, továbbá protein koncentrátumok.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Elon Musk: a Krím Oroszország része

Elon Musk a Twitteren szólalt meg az Oroszország és Ukrajna között zajló eseményekről. Egy tervet is javasolt az ukrajnai ellenségeskedések befejezésére, feldühítve ezzel az ukránokat: -...

Az ukrán parancsnok szerint Putyin be akarja venni Kijevet

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt tervezi, hogy végül elfoglalja Kijevet - állította Szerhij Najev altábornagy, az ukrán vezérkari főnök helyettese. Hozzátette azonban, hogy jelenleg...

Az ukránok betörtek az LNR területére, de tűzzsákba kerültek

A Luganszki Népköztársaság területén lévő ukrán csapatok "tűzzsákba" kerültek - közölte Andrej Marocsko, az LNR Népi Milícia szóvivője. "Sikerült nekik (az ukrán csapatoknak - a...