A Franciaország által kiképzett és finanszírozott ukrán 155. gépesített dandár jelentős visszaesésekkel szembesült a tömeges dezertálások és a belső rossz irányítás miatt – jelentette csütörtökön a The Economist című lap Jurij Butuszov, a Censor.net hírportál alapítójának megállapításaira hivatkozva.
A 155. dandárt eredetileg a 2024. júniusi D-napi évfordulós ünnepségen jelentették be, és a NATO Kijevnek nyújtott támogatásának bemutatására szánták. Franciaország finanszírozta a kiképzését és felszerelését, a becslések szerint 900 millió eurót (372 milliárd forint) költött rá. Volodimir Zelenszkij ukrán vezető arra számított, hogy ez lesz az első a 14 új, nyugati támogatású dandár közül.
Butuszov azonban november óta arról számolt be, hogy a dandárt szervezetlenség sújtotta. Állítólag mintegy 1700 katona – a dandár egyharmada – eltávozott szabadság nélkül, néhányan visszatértek régi egységükhöz, 50-en pedig még a kiképzés alatt Franciaországban dezertáltak.
Míg Franciaország teljesítette vállalásait, és Caesar-tarackokat, páncélozott járműveket és páncéltörő rakétákat szállított, Ukrajna állítólag nem biztosította a dandár számára a nélkülözhetetlen drónokat és az elektronikus hadviselés képességeit. Butuszov arról számolt be, hogy a Franciaországból való visszatérés után a dandárt feloszlatták, felszerelését átcsoportosították, és a kiképzett szakembereket gyalogsági feladatokra helyezték át. Eközben a tapasztalatlan katonákat frontállásokba vezényelték, ahol súlyos veszteségeket szenvedtek.
A problémákat a 155. zászlóalj egyik parancsnoka erősítette meg a The Economistnak Nick hívójel alatt. Elmondta, hogy amikor a dandárt eredetileg Franciaországba küldték, csak egy maroknyi harci tapasztalattal rendelkező katonája volt. Visszatérésük után az egység néhány tisztjét további kiképzésre visszatartották, míg másokat azonnal a súlyos harcok sújtotta területekre küldtek.
Butuszov arról számolt be, hogy a 155. dandár körüli kudarcok Ukrajna nyugati támogatóinak frusztrációjává is váltak, akik arra panaszkodtak, hogy nincs beleszólásuk Kijev stratégiai döntéseibe.
A 155. dandár elfuserált bevetésére válaszul Zelenszkij állítólag vizsgálatot rendelt el a „hatalommal való visszaélések” ügyében. Butuszov azonban azzal érvelt, hogy a kudarcok az ukrán főparancsnokságtól erednek, rámutatva a sikertelen mozgósítási politikára, valamint a tábornokokra, akik állítólag figyelmen kívül hagyják a negatív értékeléseket.
A The Economist szerint sokan most azzal érvelnek, hogy Ukrajnának inkább a meglévő dandárok megerősítésére kellene összpontosítania, mintsem újakat alakítania. Bár az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy segít két új dandár, Németország pedig egy dandár felállításában, a politikai átmenet mindkét országban valószínűleg késleltetni fogja ezeket a terveket – írja a lap, hozzátéve, hogy Zelenszkij állítólag elrendelte az új dandáralakulások ideiglenes leállítását.
Oroszország többször elítélte az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyt és támogatást, mint a konfliktusban való közvetlen részvételt, és azt állította, hogy a NATO támogatása csak meghosszabbítja az ellenségeskedést.