2022, szeptember 25.
15 C
Budapest
7.4 C
Moszkva
Array

Djokovic örül, hogy néhány orosz versenyezhet az olimpián

Novak Djokovic, a szerbek világsztár teniszezője örül annak, hogy néhány orosz sportoló szerepelhet a pénteken kezdődő riói olimpián.

A világelső szerdán elmondta, hogy nem akar állást foglalni az oroszokat érintő doppingbotránnyal kapcsolatban, mert nincs birtokában bizonyítékoknak, de örül annak, hogy néhányan közülük ott lehetnek Rióban.

“Amit hallani és olvasni lehetett az elmúlt hónapokban, az sportolói szempontból nem jó, nem jó Oroszországnak, nem jó a nemzetközi sportnak és nem jó az olimpiának” – jegyezte meg Djokovic.

Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban július 24-én úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

MTI

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Borell: Putyin nem blöfföl a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, diplomáciai megoldás kell

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője szombaton a BBC-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyvereket is bevethet, ha Moszkva erőit...

Több száz külföldi zsoldost semmisített meg az orosz légierő

Az elmúlt 24 órában az orosz légierő mintegy 200 ukrán fegyverest és mintegy háromszáz külföldi zsoldost semmisített meg Mikolajiv térségében - közölte a védelmi...

Szijjártó: az egyetlen megoldás a béke

A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter...