2023, szeptember 22.
19.5 C
Budapest
14.6 C
Moszkva

Danyilov: az orosz szakszolgálatok ki akarják iktatni Zelenszkijt, veszélyben van az ukrán elnök élete

Ukrajna Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára szerint az orosz különleges szolgálatoknak nem sikerült Zelenszkijt fizikailag likvidálniuk, ezért most az elnök politikai megsemmisítésére összpontosítanak – írja a Ukrinform.

Olekszij Danilov elmondta, hogy Oroszország, amely szerinte már többször megpróbálta likvidálni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, még nem mondott le terveiről.

“Az Oroszországi Föderáció nem vette le a napirendről Volodimir Zelenszkij likvidálásának feladatát” – mondta Danyilov az Ukrinform állami médiának.

Danyilov hangsúlyozta, hogy az orosz különleges szolgálatoknak nem sikerült Zelenszkijt fizikailag likvidálniuk, ezért most az elnök politikai megsemmisítésére összpontosítanak.

“Oroszország az elnökünk politikai megsemmisítésére törekszik, mert ő megmutatta és bebizonyította az egész világnak, hogy ő a nemzet vezetője, az ország vezetője. Az oroszok ezzel biztosan nem elégedettek” – mondta a Nemzetbiztonsági Tanács titkára.

Hozzátette azt is, hogy az oroszok februárban és március elején voltak a legaktívabbak. Most már kevesebb ilyen kísérlet van, de Danyilov szerint mindig van veszély az elnök életére.

Korábban Danyilov megjegyezte, hogy az Ukrán Védelmi Erők ellentámadásának megkezdésének idejéről és helyéről szóló információk titkosak, és legfeljebb 3-5 embernek van birtokában a bolygón, aki részt vesz ebben a folyamatban.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Ukrán hadiüzemek megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (videó)

Ukrán hadiipari létesítményekre, rádiótechnikai felderítő központokra és szabotőr-kiképzőközpontokra mértek csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz erők nagyhatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és harci...

Newsweek: a Kijevnek ígért Abrams harckocsik el fognak akadni a sárban

Marina Miron, a brit King's College katonai tanulmányok tanszékének kutatója annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának ígért Abrams harckocsik...

Fordulat: Lengyelország mégis szállít fegyvereket Ukrajnának

A lengyel kormány megpróbálta visszavonni Mateusz Morawiecki miniszterelnök fenyegetését, miszerint leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Piotr Müller kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy Lengyelország a meglévő megállapodások...
spot_img

Videó