Az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amely Oroszországból Németországba szállítana gázt a Balti-tenger alatt, nem keveredhet össze az Ukrajna és Oroszország között folyó politikai vitákkal – mondta egy magas rangú berlini tisztviselő.
Christine Lambrecht védelmi miniszter az rbb televíziónak adott csütörtöki interjújában hangsúlyozta, hogy a Moszkva és Kijev közötti politikai nézeteltéréseknek nem szabadna befolyásolniuk a vezeték működését.
„Nem szabad belerángatni [az Északi Áramlat-2-t] ebbe a konfliktusba” – mondta. „Meg kell oldanunk ezt a konfliktust, méghozzá tárgyalások útján – jelenleg ez a lehetőségünk van, és inkább élnünk kellene vele, mintsem olyan projektekhez kötni, amelyeknek semmi közük sincs hozzá”.”
Lambrecht megjegyzései akkor hangzottak el, amikor az amerikai szenátus csütörtökön szavazott volna az Északi Áramlat-2 ellen irányuló gazdasági szankciókat tartalmazó csomagról. A törvényjavaslatot a republikánus Ted Cruz szorgalmazta, azonban a Fehér Ház tisztviselői szerint a javaslat elfogadása akadályozná a külpolitikai célokat. Szerdán Robert Mendendez demokrata szenátor egy külön törvényjavaslatot mutatott be, amely Ukrajna lerohanása esetén büntetné az orosz vezető tisztségviselőket és bankokat, és ami alternatívát jelenthet a Cruz javaslatainak támogatásától ódzkodó törvényhozók számára is.
Az Északi Áramlat-2 gázvezeték szeptemberben készült el, de egy sor szabályozási akadály miatt még nem üzemel. Működését követően Németország számára jelentősen olcsóbbá teszi az Oroszországból érkező földgáz importját, és potenciálisan kizárja a harmadik országokat a szállításból, köztük Ukrajnát, amely jelenleg tranzitdíjat szed a területén áthaladó gázért.
Kedden Victoria Nuland politikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár újságíróknak azt mondta, hogy Washington továbbra is próbálja megakadályozni a projekt engedélyezését. „Amit most teszünk, az az, hogy együttműködünk a németekkel, együttműködünk az EU-val, hogy lassítsuk a vezeték megvalósítását” – mondta. „Ez a német kormány jelentős lépéseket tett ennek érdekében, és megerősítették az előző kormánnyal kötött megállapodásunkat is azzal kapcsolatban, hogy mi történik az Északi Áramlat 2-vel – nevezetesen, hogy felfüggesztik, ha Oroszország agressziót követ el Ukrajna ellen”.”