A Malaysia Airlines MH17-es járatát, amely csaknem két éve zuhant le Kelet-Ukrajnában egy ukrán vadászgép lőtte le, nem pedig föld-levegő rakéta – állítja brit BBC szemtanúkra hivatkozva. A csatorna május 3-án mutatja be azt a dokumentumfilmet, amelyben szemtanúkkal készült interjúkat láthatunk, akik azt állítják, hogy az utasszállítót egy ukrán harci gép lőtte le a levegőben.
Billy Six német oknyomozó újságíró 100 szemtanúval beszélt, akik közül heten látták a harci repülőgépet. Az egyik szemtanú azt is látta, ahogyan a vadászgép kilövi a rakétát. „Olyan volt mint egy vékony csík az égen, amely a felhőkbe tart. Aztán meghallottam a hatalmas robbanást” – idézi a szemtanú szavait a riporter. Egy másik szemtanú elmondása szerint a nagy robbanás után fekete füstöt és két repülőgépet láttak, az egyik repült tovább egyenesen, a másik pedig a robbanás után megfordult és visszarepült arra amerről jött.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata 2014 július 17-én zuhant le Ukrajna fölött. A Boeing 777-es mind a 283 utasa és a repülőgép 15 fős személyzete is életét vesztette. Csaknem két évvel a tragédia után a baleset körülményei még nem tisztázottak.
Ukrajna és nyugati szövetségesei Oroszországot vádolta meg az utasszállító lelövésével, azt állítva, hogy egy orosz gyártmányú BUK közepes hatótávolságú föld-levegő rakétával lőtték le a gépet. Oroszország többször cáfolta, hogy köze lenne a tragédiához.
CIA akció is lehetett
A BBC dokumentumfilmje egy másik elméletet is vizsgál, ami szerint a gép lelövése csak egy CIA (Központi Hírszerző Ügynökség USA) összeesküvés, amely így próbálja meg Oroszországot vádolni.
Szergej Szokolov magánnyomozó több mint 100 munkatársát küldte a tragédia helyszínére, hogy megvizsgálják a bizonyítékokat. Elmondta, hogy nem találtak orosz rakétára utaló repeszeket. Hozzátette, hogy lehallgatták két CIA ügynök telefonbeszélgetését, amelyből az derült ki, hogy ők tervelték ki, hogy két bombát helyeznek az utasszállítóra. A műveletben a CIA ügynökök és a holland biztonsági szolgálat is szerepet játszott, mivel a bombát csak Hollandiában tehették a repülőgépre – mondta Szokolov.
Elsősorban ez a terrorcselekmény jelentős ürügy volt arra, hogy megerősítsék a szankciókat Oroszországgal szemben, másodsorban – remek alkalom volt Oroszországot egy barbár államnak beállítani, harmadsorban jó lehetőség volt a NATO európai jelenlétének a megerősítésére, főleg Ukrajnában – tette hozzá a nyomozó.