2022, október 7.
16.6 C
Budapest
9.5 C
Moszkva

Az ukrán fegyveres erők több mint kétezer katonát veszítettek Szoledar közelében

Az ukrán hadsereg több mint kétezer embert vesztett a Szoledar melletti harcokban – közölte az orosz védelmi minisztérium a pénteki hadjelentésében.

“A szövetséges erők Szoledar melletti offenzívájának következtében az Ukrán Fegyveres Erők 14. gépesített brigádja több mint kétezer embert vesztett” – közölte a minisztérium.

A parancsnokság a dandár megmaradt harcosait a hátsó területekre vonta vissza.

Korábban az LNR Népi Milícia szóvivője, Andrej Marocsko közölte, hogy a Donbassz köztársaságok csapatai az északkeletről érkező orosz hadsereggel együtt behatoltak Artemivszkbe, és már majdnem elérték Szoledar központját. A város délkeleti részén az LNR erői már elfoglalták a Knauf-Gyps gyár területét.

Oroszország február 24. óta folytat katonai műveletet Ukrajnában. Vlagyimir Putyin szerint célja, hogy “megvédje azokat az embereket, akiket a kijevi rezsim nyolc éven át bántalmazott, népirtásnak vetett alá”.

Az orosz hadsereg a DNR és az LNR erőivel együtt teljes mértékben felszabídította a Luganszki Népköztársaság területét, és a donyecki régió nagy részét.

Figyelem Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

- Hirdetés - spot_img

UKRÁN VÁLSÁG

Két Donbassz település elfoglalását jelentették be az orosz erők

Elfoglalták az orosz erők Otradivka és Veszel Dolina községet a Donyecki Népköztársaságban - közölte pénteken az Oroszországhoz csatolt régió területvédelmi törzse. Igor Konasenkov altábornagy, az...

Zaharova: az EU-nak döntenie kellene végre, hogy a diplomáciát vagy a harcteret választja

Az Európai Uniónak el kell döntenie, hogy az ukrajnai konfliktust diplomáciai úton vagy erőszakos módon akarja-e megoldani - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi...

Biden: a nukleáris háború kockázata a legmagasabb szinten van

Joe Biden amerikai elnök szerint a nukleáris háború kockázata a legmagasabb szinten van a hidegháború 1960-as évekbeli csúcspontja óta. Azt állította továbbá, hogy Oroszország...