2022, december 6.
5.9 C
Budapest
-6.9 C
Moszkva

Az UEFA még nem döntött az oroszok EB részvételéről

Az UEFA jelezte, hogy még nem született döntés a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében való esetleges orosz részvételről, annak ellenére, hogy a sorsolásra egy hónap múlva kerül sor Németországban.

Az ukrajnai konfliktus miatt az orosz csapatokat minden szinten eltiltották az UEFA és a FIFA versenyeitől, és az európai labdarúgó-szövetség májusban megerősítette, hogy a szankciók a teljes 2022/23-as szezonra kiterjednek.

Ezen túlmenően nem tettek bejelentést a következő Eb-ről, amelyet 2024 júniusában és júliusában rendeznek Németországban.

A 24 nemzetet felvonultató torna selejtezőjének sorsolása október 9-én Frankfurtban lesz – bár a TASZSZ orosz hírügynökség kérdésére, hogy Oroszország ott lesz-e a nevezettek között, az UEFA nem nyilatkozott.

“Ebben a kérdésben még nem született döntés” – idézte a TASSZ az UEFA sajtószolgálatát.

A labdarúgó-szövetség azt is közölte, hogy egyelőre nem tud tájékoztatást adni arról, hogy az orosz részvétel kérdése napirendre kerül-e az UEFA végrehajtó bizottságának szeptember 20-ra tervezett következő ülésén.

Figyelem! Link elhelyezése a hozzászólásokban tilos! Nem fognak megjelenni a hozzászólások, amelyek linket tartlamaznak.

KÖVESS MINKET:

Ez is érdekelhet

Ajánló

Friss hírek

UKRÁN VÁLSÁG

Zurabisvili: már harminchárom grúz katona halt meg Ukrajnában

Harminchárom, az ukrán erőket támogató grúz katona halt meg Ukrajnában - közölte Szalome Zurabisvili georgiai elnök hétfőn Varsóban, a lengyel  hivatali partnerével, Andrzej Dudával közösen...

Ezért volt ma rakétaeső: ukrán dróntámadás ért két orosz katonai repülőteret

Ukrajna támadást intézett katonai repülőterek ellen Szaratov és Rjazán térségében, három orosz katona meghalt - közölte a védelmi minisztérium sajtószolgálata. Erre válaszul indult a...

Rakéta áradat tart Ukrajna felé, több irányból – percről-percre frissítjük

Hétfő van, mondhatni menetrend szerint érkeznek az orosz rakéták az ukrajnai infrastruktúra ellen. Ukrán jelentések szerin masszív rakétatámadás kezdődött.  Kövesse az eseményeket percről percre.